11 C
Cegléd
2024. október 5. szombat
spot_img

Fodor Gábor szabadidejében színészkedik

A közszereplőkről Cegléden is, sokszor csak közvetlen környezetük tudja, hogy érdekes, meglepő kedvtelésekkel töltik idejüket magánemberként. Ki gondolná például, hogy a ceglédi tankerületi igazgató Fodor Gábor szabadidejében alternatív színházakban játszik és filmet készít a pszichodrámáról? Ahogy az is döbbenetes tény, hogy virágvasárnap a Kossuth Rádióban játszották az a rockpassiót, amit még Szegeden írt csaknem 30 évvel ezelőtt…
 
– Az 1980-as években Szegeden – mint az ottani orvosi egyetemen kémiát tanító tanár – szabadidőmben a Szent Gellért templom énekkarában énekeltem, ahol klasszikus, gregorián és az akkor divatba jövő gitáros dalokat is énekeltünk. – vágott bele a három évtizedes történetbe a tankerületi igazgató. – Mint minden templomban itt is húsvét előtt passiót adtunk elő. Mivel volt zenei előképzettségem, – klasszikus gitáron tanultam – így 1987-ben felkértek, hogy írjak egyet Máté evangéliumából. A 12 dalból álló, 36 perces mű a Rockpassió nevet kapta, néhány dal kivételével én írtam a zenét a Máté evangéliuma szövegének felhasználásával – tehát komplett passiójáték volt. Másfél hét alatt megírtam, de fél évig gyakoroltunk, hiszen négy szólamon énekelt a kórus, több gitár, fúvósok, basszusgitár, dobok és két orgona is szerepelt a darabban. 1996-ben Szombathelyen a Premontrei Gimnázium igazgatóhelyetteseként újra színpadra állítottam a művet, ami olyan viharos sikert aratott, hogy a következő évben – 16 dalra bővítve, – egy órás látványos programja lett a Szombathelyi Tavaszi Fesztiválnak.
128 tizenhat-tizenhét éves fiatal vett benne részt, a zenét 14 fiatal zenész – akik nem profik – szolgáltatta élőben! A darab ezután önálló életet kezdett élni, mi magunk is számos helyen előadtuk, 1997-ben Kőszegen több ezer ember látta az előadást és megfogadtuk, hogy az öt éves évfordulón újra bemutatjuk. Megdöbbentünk, amikor 2002-ben a több mint 120 gyerek, akkor már huszonéves fiatal magától jelentkezett és három teltházas előadást tartottuk azon év nagypéntekén. Erről felvétel is készült, amit a napokban közreadtam a FB-on. A történetnek azonban itt még nincs vége, ugyanis az eltelt évtizedek alatt számtalan énekkar, számtalan helyszínen előadta a Rockpassiót, többek között Szegeden a Csillag börtönben is a rabok. Legutóbb pedig idén virágvasárnap, március 20-án mutatták be Solton, amit a Kossuth Rádió is közvetített.
 
– Jövőre lesz 30 éves az első előadás…
– Igen, gondolkodom rajta, hogy tartanék egy találkozót Szegeden és Szombathelyen is azoknak, akik egykor részt vettek benne. Azt is tervezem, hogy újra előadjuk a darabot.
 
– Most mi a hobbija, folytatta a zeneszerzést?
– Kevés az időm, így néha gitározom a lányaimnak. Szabadidőmben most a filmkészítés és a playback színjátszás a hobbim. Két társulatban is játszom, az Álomszínházban és az Érintések Improvizációs Színpadon. (A playback technika azt jelenti, hogy improvizatív módon az előadók „visszajátsszák” a közönség által elmesélt hangulatokat, érzéseket, történeteket. Az előadások a közönség és a játszók közötti interakciókra épülnek.
Nincs előre megírt, megrendezett darab. A közönség az író és a rendező, a játszók a szobrászok, akik a hozott hangulatot, személyes történetet formába öntik, eljátsszák. – a szerk.) Néhány éve a pszichodrámáról – lévén ez a szakterületem – készítettem egy 1 óra 20 perces filmet. Két év alatt száz órányi anyagot forgattunk, ebből készült el az első film, amit szakmai konferenciákon mutattam be. A film minden részét magam készítettem, a forgatástól, a hangosításig, a vágástól az utómunkálatokig. Már a következő filmhez való alapanyag is dobozokban vár…
 
 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tűzeset Abonyban

Kiégett és lakhatatlanná vált egy családi ház Abonyban a...

Gumicsizmában Cegléden

Gumicsizma. Lányoknak 30 éves korig menő a hordása, férfiaknak...

Meghalt egy 19 éves lány Cegléd közelében

Két autó ütközött össze pénteken kora délután a 4-es...

Mivel dobd fel a szürke hétköznapokat?

Van az úgy, hogy az embernek a szürke hétköznapok...

X. Sakkfesztivál

Szeptember 17-én került megrendezésre a Budai Várban a X....