0.5 C
Cegléd
2025. február 17. hétfő
spot_img

Birkózó diákolimpiai sikerek

Az első napon pénteken egy arany és egy bronzérem jutott a ceglédieknek a harmadik korcsoport küzdelmeit követően. Ezen a napon Rafael Dániel egy technikai tus és három tus győzelmet követően magabiztosan nyerte a 29 kg és egyben élete első diákolimpiai bajnoki címét.
Szombaton a negyedik korcsoportosok folytatták a küzdelmeket és a selejtezőket követően négy ceglédi is döntőbe került. A döntőben a ceglédiek már nem tudtak hibázni és mindannyian győztesen hagyhatták el a szőnyeget. Kecskeméti Dávid a 46 kg-ban, Szivák József 58 kg-ban, Dömök Péter 76 kg-ban és Deák Martin +100 kg-ban szerzett diákolimpiai bajnoki címet. Így ebben a korosztályban a ceglédiek tudták a legtöbb bajnoki címet begyűjteni. A négy arany mellett három bronzérem és egy ötödik hely is Ceglédre került. 
 
Felkészítő edzők: Kovács Béla, Pap Attila, Pap Ferenc
 
Eredmények
III. korcsoport. 
29 kg  1.  Rafael Dániel,  Várkonyi István Általános Iskola
85 kg  3.  Fehér Marcell,  Petőfi Sándor Általános Iskola, Nagykőrös
 
IV. korcsoport
38 kg  5.  Balogh Bence,  Várkonyi István Általános Iskola
42 kg  3.  Katona Zoltán,   Várkonyi István Általános Iskola
46 kg  1.  Kecskeméti Dávid, Ladányi Mihály Általános Iskola, Nyársapát
          3.  Filus Erik, Református Általános Iskola
58 kg  1.  Szivák József, Ladányi Mihály Általános Iskola, Csemő 
76 kg  1.  Dömök Péter, Csanádi Árpád Gimnázium, Budapest
100kg 3.  László Márk, Kinizsi Pál Gimnázium, Abony
+100kg 1. Deák Martin,  Várkonyi István Általános Iskola
 
Pap Ferenc

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Gombamód szaporodó Alza csomagautomaták

A hazai e-kereskedelem fejlődésének egyik szemmel látható bizonyítéka a...

Elhunyt Bíró Sándor

Bíró Sándor, vagy ahogyan a judós társadalom apraja-nagyja ismerte...

Rendben halad az ivóvízhálózat tisztítás

Cegléd városban indított átfogó hálózatöblítés a tervezett ütemben halad....

Olvasópróba mint előadás…

A Patkós Irma Művészeti Szakgimnázium tanulóinak Olvasópróba című premier...

Korlátnak csapódot

Korlátnak csapódott: akadályozza az M4-es forgalmát egy balesetező kocsi Az...