-8 C
Cegléd
2025. február 19. szerda
spot_img

Újrahasznosított alkotások

Csaknem száz újrahasznosított anyagból készült tárgyból álló kiállítást készítettek a szülők és gyerekek a Széchenyi úti óvodában. Szalókiné Karkus Irénnel az óvoda munkaközösség vezetőjével beszélgettem a kiállításról és az intézmény Makk Marci programjáról.

– Mikor született a Makk Marci program és mit tartalmaz?

– Ezt a programot húsz év alatt dolgoztam ki. Tartalmazza a gyerekek számára játékos módon bemutatva az egészségmegőrzést, az egészséges táplálkozást – gondolok itt arra, amikor ősszel a gyerekekkel mustot és savanyúságot készítettünk – és bizonyos anatómiai ismereteket is. Bemutattuk nekik például jól szemléltethetően, hogy a vérkeringést is.  

– Az óvoda folyosóján látható kiállítás alkotásai milyen apropóból születtek?

– A Víz és a Föld világnapját kapcsoltuk össze. Azt kértük a szülőktől, hogy készítsenek otthon gyermekükkel közösen valami használati tárgyat vagy játékot, melyhez újrahasznosítható hulladékot használnak fel. Közel száz kiállításra készített hasznosítható játékeszközt illetve használati tárgyat készítettek. A gyerekek pedig a hét folyamán „Hétpróbán” vettek részt. Minden csoportszoba egy-egy próba helyszíne volt. Ennek témái a környezettudatosság megalapozását célozzák meg. Többek között a fák védelméről, állatvédelemről, szelektív hulladékgyűjtés témákkal ismerkednek meg a gyerekek. A hétpróba egy eskütétellel zárul, melyben a gyerekek megígérik, hogy a bolygónk őrzői lesznek. A mese dramatizálása szintén jól kiegészíti a programot, Editke néni és a  Katica csoport a Nagytakarítás a Napnál című mesét adták elő.

– Hol lehet a kiállítást az érdeklődőknek megtekinteni?

– Április 14-15-én a Várkonyi István Általános Iskolában, majd a Kossuth Művelődési Központ emeleti galériájában állítjuk ki az alkotásokat. Nagyon örülnénk annak, ha minél többen megtekintenék a kiállítást. Terveink között szerepel, hogy jövő évben a programba a város minden óvodását bevonjuk.

Böndő-Szegedi Szilvia

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Kötelező a védőmaszk

A légúti vírusos megbetegedések/fertőzések számának emelkedése miatt 2025. február...

A piros Mauritius

Magyarország - Mexikó... E két helyszínen játszódik Veres Tamás...

Iskolai erőszak ellen

Szemléletformáló előadáson vettek részt a Ceglédi Református Általános Iskola...

Kosarasok győzelme

A Cegléd idegenbeli győzelemmel tudta le a női kosárlabda...

Városlátogatóban

Egy 90 fős csoport érkezett városunkba Budapestről, hogy megcsodálja...