3.9 C
Cegléd
2025. december 23. kedd
spot_img

Cegléden is forgatott film nyert díjat

Fliegauf Bence – részben Cegléden a termálfürdőben forgatott – Liliom ösvény című alkotásának ítélték oda a fődíjat, az Arany Olajfát az európai filmek fesztiválján, az olaszországi Leccében. A rendező személyesen vette át a rangos díjat, amelyről nemzetközi szakmai zsűri döntött Roberto Olla, az Európa Tanács koprodukciós alapja, az Eurimages ügyvezetőjének elnökletével. Fliegauf Bence új filmje, ami egy anya-fiú történet, a hazai mozikban május 19-től lesz műsoron.

2014-ben a film fürdőjeleneteinek ceglédi forgatásakor készítettünk interjút a rendezővel, aki akkor azt gondolta: „Az ember nem díjakért csinál filmet, de persze ha egyszer már kapott akkor belekerül egy körforgásba, elvárás lesz vele szemben a díj. – utalt az Ezüst Medve díjas Csak a szél című filmjére, amelyet szintén Cegléden egy tanyán forgatott. – A Liliom ösvény azonban nem olyan, amivel filmfesztiválokon nyerni lehet, ez egy intim, kis volumenű film.”

A rendező a film forgatókönyvét is Cegléden írta, mint mondta „beleszerettem a környékbe, nagyon szépek például a temetők”.

A szuggesztív vizuális világáról ismert rendező Liliom ösvény című filmje egy anyáról szól, aki kisfiával együtt, mesék segítségével néz szembe sötét emlékekkel teli múltjával. Rebeka a főszereplő édesanyja halálakor felkeresi rég nem látott apját, visszamegy gyerekkori lakhelyére. Belső utazásán vele tart kisfia, akit meséről meséről avat be saját régi emlékeibe, az anyának is, és gyerekének is a mágia, a mese, a valóság és a képzelet keveredése segít feldolgozni a múltat.

Korábbi interjúnk ITT olvasható.

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Mobilház égett Cegléd külterületén

December 20-án, a délelőtti órákban tűz keletkezett Cegléd külterületén,...

Ötszáz ceglédi családot keresnek fel karácsony előtt

Idén is személyesen látogat meg mintegy 500 rászoruló ceglédi...

Történelmi győzelem

Először nyert a Sopron ellen a VBW CEKK Cegléd Történelmi...

Baleset az M4-esen

Hétfő hajnalban közúti baleset történt az M4-es autóúton Cegléd...

A szobrász és a felüljáró

Csurgai Ferenc ceglédi szobrász szabadalmában foglalt technológia alapján gyártották...