13.8 C
Cegléd
2026. március 18. szerda
spot_img

Kocséri volt az izraeli turista egyik gyilkosa

Április 30-án holtan találták Tiszakécskén azt az izraeli turistát, akit egy hete eltűntként tartottak nyilván. A 40 éves Ofir Gross április 21-én beszélt utoljára családjával, eltűnését nem sokkal később jelentették be – írja a The Jerusalem Post.

A rendőrség május 1-jén számolt be az esetről, mely szerint emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztály munkatársai. Leírják, hogy a nyomozók április 30-án az esti órákban egy tiszakécskei ingatlanban egy férfi holttestet találtak. Az elsődleges adatok alapján a sértett halálát idegenkezűség okozta. A bűncselekménnyel összefüggésben a rendőrök elfogtak egy 21 éves kocséri és egy 19 éves lakiteleki férfit, akiket előállítottak.

Gross, aki Jeruzsálemben élt, orvostechnikai egyetemi tanulmányainak befejezése után utazott Magyarországra. A The Times of Israel azt írja a család nyilatkozatára hivatkozva: Gross egy barátjánál szállt meg Tiszakécskén, azonban miután vendéglátójának hirtelen Budapestre kellett utaznia, az izraeli Debrecen felé vette az irányt, és valahol út közben tűnhetett el.

A Blikk információi szerint a tiszakécskei lakosok jól ismerik a feltételezett elkövetők egyikét, N. Károlyt, aki visszaeső bűnöző, kábítószerfüggő, és nemrég szabadult ki a börtönből.

Bővebben ITT.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Őrszemek a ceglédiekért

A közelmúltban megalakult a Ceglédi Őrszem Egyesület. Az egyesület...

Országos politikusok Nagykőrösön

A hét első napjaiban Nagykőrös az országos választási kampány...

Változatos munkalehetőségek Miskolcon és környékén

Link 1: https://miskolcallas.hu/allasok        Az álláskeresés mindig izgalmas kihívást jelent, különösen...

Újraindult az Ordass közi piac

Sokak örömére újra benépesül árusokkal az Ordass köz: a...

Zombori Lajos aranyérme

Március 14-én rendezték meg a XXVII. Hungarian Open Masters...