9.6 C
Cegléd
2024. április 24. szerda
spot_img

Erdei iskola

Ez évben április 19-én a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola 4. osztályosai felkerekedtek, hogy Szandaváron, a Diáktáborban 4 napot töltsenek el. 41 gyerek vett részt az erdei iskolai programon. Tanultunk, csak nem iskolai keretek között, hanem természetes környezetben, a gyakorlatban, a hétköznapi valóságban.

Csodálatos erdei túrákon vettünk részt és megismerkedhettünk a Cserhát gazdag élővilágával. A vadlesen, a falu határában felejthetetlen élményben volt részünk, amikor a szürkületben vaddisznók és fácánok tűntek elő az erdő rejtekéből. Szandán felfedezhettük a híres pincesort, ahol száznál több számozott pince van az agyagos domboldalba vájva. A falu másik nevezetessége a Máriácska káponka (egy mozgatható kezű faragott Mária-szobor). Erzsike néni öltözteti a szobrocskát minden ünnepen díszbe. Megismerkedhettünk a palóc népi építészet jellegzetességeivel, a kontyos házakkal.

Az erdei iskola első napján a Világörökség részét képező hollókői Ófaluban és a várban jártunk. Megismerkedtünk és fel is vehettük a pompás népviseletet, részt vehettünk a „Pajtakert” által nyújtott programokon (tanösvény, nyomda).

Bőven volt látnivaló, de én azt hiszem a szandai vár meghódítása volt a legnagyobb élmény. A hegytetőn levő várromhoz egy tanösvény hosszú útja vezet, de a látvány feledtette a fáradtságot: körös-körül erdő, hegyek, alattunk a falu, távolban a Mátra, Börzsöny hegyvonulatai. A fentieken kívül bőven akadt szabadidős program: focizás, lovaglás, röplabdázás, sógyurmázás, „rókavadászat”. A négy nap személyiségformáló és közösségformáló hatása vitathatatlan. Hasznos és felejthetetlen napok voltak mindenki számára.

Ondok Tamásné tanítónő

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Sokrétű álláslehetőségek kereskedelmi és értékesítési irányon

    Kereskedelmi és értékesítési területen mindig akad olyan álláslehetőség, amely...

Tedd meghitté a kertet, építs zárt kerítést!

    Nyugalmas környéken, jó szomszédokkal körülvéve talán meg sem fordul...

Az anyák napja mindenki számára különleges

    Az édesanyáknak kitüntetett helye van a szívekben, szeretetük és...

FitKid sikerek

A Ceglédi Vasutas Sportegyesület FitKid szakosztályának tavaszi versenyszezonja Tiszakécskén...

Két Ungvári az olimpián

Családi olimpiára készül Ungvári Miklós ceglédi olimpikon. A olimpiai...