6.7 C
Cegléd
2026. február 23. hétfő
spot_img

Lopások a mezőgazdaságban

Tisztelt Ceglédi Panoráma Szerkesztősége! A Ceglédi Hírmondó hasábjain panaszkodik Klément György kertészmérnök, növényorvos, hegybíró, önkormányzati képviselő, hogy a saját szőlőjében kiástak, elloptak 80 tőke szőlőt. Ez nem kis időt vesz igénybe, ezért véleményem szerint ezt a panaszt nem az újságnak kell elmondani, hanem a mezőőri szolgálatnak, amely ez esetben nem állt a helyzet magaslatán, hiszen annyi idő alatt észre kellett volna venni. 
Amikor létrehozták a mezőőri szolgálatot – amiért fizetünk is rendesen – a fő indok az volt, hogy majd a szolgálat megakadályozza az ilyen jellegű eltulajdonításokat. Mint látható, nem teszik, pedig létezik, mert nem egyszer láttam a feliratos autót a Széchenyi úton közlekedni, igaz ugyan,  hogy ott nincs szőlőültetvény. 
Egy másik járulékfizető
 
Lapunk megkereste az olvasói levéllel Bónácz Rudolf szolgálatvezetőt, aki az alábbi választ adta: “A mezőőrök által őrzött terület Cegléd város közigazgatási területén lévő termőföldekből a szántó, rét, legelő, szőlő, gyümölcsös, erdő- és fásított terület művelési ágba sorolt kül- és belterületi földrészletekre terjed ki, melyeknek nagysága meghaladja a 25.000 hektárt. Ebből, valamint a 6 fős létszámból adódóan a mezőőrök nem tudnak mindenhol jelen lenni. Általában egyszerre két mezőőr, illetve egy mezőőr és egy polgárőr, valamint egy mezőőr és egy rendőr lát el közös szolgálatot, a rendelkezésre álló egy darab mezőőri gépjárművel. Mivel Cegléd külterülete nem egybefüggő terület, ezért a mezőőröknek keresztül kell haladni a belvároson, hogy eljussanak a város egyik pontjából a másikba, továbbá a közös szolgálat ellátás miatt a rendőrséget is meg kell közelítenie a mezőőrnek.”

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lopás és rongálás Újvároson

Károly Ferenc önkormányzati képviselő szerint az elmúlt hetekben ismét...

Cegléd építészeti kincsei nyomában

Cegléd építészeti kincseiről, látnivalóiról készült látványos összeállítás a Daibau...

Mentőhelikopter landolt a Losontzi iskola udvarán

Rendkívüli esemény történt hétfőn reggel Cegléden: mentőhelikopter szállt le...

Címeres mezekért küzdöttek

Az U20-as korosztály számára is megkezdődött a válogatási sorozat:...

Végrehajtókra támadt egy apa és a lánya

A Pest Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a Ceglédi Járási...