20 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Gabnai Judit köszönőlevele

Harmadik helyen végzett Dr. Gabnai Judit ceglédi háziorvos az Év praxisa pályázaton, ahol több mint száz jelölt közül választotta ki a zsűri azt a tíz orvost, akire szavazhattak betegei. A népszerű doktornő levélben számolt be az átadóról és mondott köszönetet a szavazóknak.

Tisztelt Szerkesztőség! A Ceglédi Panoráma hasábjain keresztül is szeretném megköszönni – magam, és munkatársaim nevében – azt a sok-sok szeretetet és az ezzel járó szavazatot, amit az elmúlt hónapban kaptunk az „Év praxisa” pályázat kapcsán.

Május 4-én volt az ünnepélyes eredményhirdetés Budapesten. Balogh Sándor az Országos Alapellátási Intézet igazgatója adta át a díjakat. A tíz magyarországi praxis között a harmadik helyen végeztünk.

Természetesen, nagyon örülök a dobogós helyezésnek, de nem ez a legfontosabb számomra.

Már akkor nyertesnek éreztem magam, amikor megtudtam, hogy a betegeink összefogtak és beneveztek minket erre a vetélkedésre. Ennél nagyobb elismerést egy orvos és csapata nem kaphat! Több, mint száz jelölt közül választotta ki a zsűri azt a tíz pályázatot, amelyikre szavazni lehetett. Az igazi lavinát a városban – úgy érzem – a Panoráma cikke indította el. Sok betegemnek nincs számítógépe, így az újságból értesült mindenről. A tőlük kapott telefonhívások boldoggá tettek és sok-sok szavazattal felértek. A városban mindenki gratulál, és érzem, hogy ez szívből jön. Köszönjük ezt a hatalmas összefogást! Igyekszünk a továbbiakban is rászolgálni betegeink megbecsülésére.

Köszönettel: Dr. Gabnai Judit háziorvos és csapata


A CTV összeállítása az eseményről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...