1.1 C
Cegléd
2025. február 13. csütörtök
spot_img

17 meccs, 13 győzelem

U-19

Ceglédi VSE – Gödöllő 3-0

Gólszerzők: Simon (2), Szekeres  Jók: G.Bíró, Juhász, Czeróczki, Simon, Szekeres

Kecskeméti József edző: Jól estek Németh Antal szövetségi edző dicsérő szavai, de én tudom, hogy ő nagyon udvarias ember. A valósághoz képest immár nem először csak a tudásunk töredékét produkáljuk a mérkőzésen, mikor nálunk gyengébb képességű vagy éppen fiatalabb gárdával találkozunk. Hozzá teszem a győzelmünk nem forgott veszélyben, mert a kapusunknak védenie sem kellett, de azért illene előbb eldönteni a három pont sorsát, főleg, ha az ellenfelünk ember hátrányba  kerül!

U-17

Ceglédi VSE – Gödöllő 4-2

Gólszerzők: Boros, Kis, Augusztin, Parázs Jók: Kis, Augusztin, Angyal, Szabó, Boros

Farkas János edző: Már az első félidőben eldönthettük volna a meccset, de rendre kimaradtak a helyzetek és ahogy lenni szokott a másik oldalon egyből büntettek. A második félidőben jobb helyzetkihasználásunknak köszönhetően a magunk javára fordítottuk a mérkőzést. Megérdemelt a győzelmünk!

U-15

Dunaharaszti – Ceglédi VSE 2-4

Gólszerzők: Gergelyfi (2), Simon, Szarvas Jók: Bognár, Kotlár, Simon, Szarvas, Dudás

Pintér István edző: Győzelem!

U-14

Dunaharaszti – Ceglédi VSE 0-14

Gólszerzők: Pintér (4), Juhász (4), Lakos (3), Orlov, Kuthy, Szebeni Jók: Orlov, Juhász, Pintér

Ványi Zsolt edző: Annál azért jobb volt, mintha mágnes táblánál vagy bóják között gyakoroltuk volna a támadásvezetéseket. Kapusainknak két félidő alatt összesen egyszer kellett játékba avatkozni.

Leány U-15 

Lány csapatunk a bajnokságzáró, tizennegyedik fordulóban folytatta az egész szezonra jellemző jó szereplését. Mezőberényben 3 győzelem és 1 döntetlen eredménnyel zárt. A forduló rangadóján 1-0 arányban legyőzték a Gyulai Amazonok csapatát, így csoportjukban a 3. helyen végeztek a bajnokságban.

Széchenyi Márton edző: Lelkesen, jól játszva három győzelmet sikerült begyűjteni.

Eredmények

Ceglédi VSE  – Szolnoki MÁV 0-1

Ceglédi VSE  – Szegedi 2011  1-0                                                      

Ceglédi VSE  – Mezőberény 2-0

Ceglédi VSE  – Gyulai Amazonok 1-0     

A csapat tagjai: Mizsei Réka, Mándity Dorina, Laczkó Georgina, Barna Gabriella, Gulyás Maja (2), Jakab Bianka (1), Józan Dóra (1), Boldizsár Alexandra, Kocsis Melinda, Horváth Boglárka, Kelemen Vivien, Farkas Dorina, Gévai Eszter

U-11 Tóth Tanoda Kupa

A Ceglédi VSE U-11 (2005) korosztályú csapata Nagykátán szerepelt egy tízcsapatos tornán, ahol nagyszerű teljesítménnyel a második helyen végzett.

Eredmények:

Csoportban: Cegléd – Farmos 4-0

Cegléd – Kistarcsa 0-0

Cegléd – Pilis 7-0

Cegléd – Isaszeg 0-3

Elődöntőbe jutásért: Cegléd – Jászberény 4-0

Döntőbe jutásért:  Gyömrő – Cegléd 4 – 0

Bronzmérkőzés:  Cegléd – Isaszeg 2 – 0

A csapat tagjai: Gavaldik Balázs, Rimóczi János, Plangár Gábor, Dávid Patrik, Banai Álmos, Pintye Csaba, Gál Dominik, Kovács Kolos, Takács Péter, Klemenc Adrien, edző: Klemenc Attila

A torna végeredménye:

1.Abony

2. Gyömrő

3. Cegléd

4. Isaszeg

5. Jászberény

6. Farmos

7. Nagykáta

8. Kistarcsa

9.Tápiószőlős

10. Pilis

Szabó Attila – fotó Takács Tamás

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

DK jelölt

Újabb országgyűlési képviselőjelölt személyére derült fény az immár 14....

Édesanyját bántalmazta

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Szolnokra „igazoltak” a Lőrincz-fivérek

A magyar birkózósport legeredményesebb testvérpárja, Lőrincz Tamás és Lőrincz...

Főispán az alpolgármester választási ügyről

Az alpolgármester választás ügyében is nyilatkozott Dr. Tarnai Richárd...

Új igazgató az Örkényi úti iskolában

Új intézményvezető áll az Örkényi úti iskola élén: Rácz...