10.5 C
Cegléd
2025. március 20. csütörtök
spot_img

Kurdi Viktor maradt a Bácsvíz vezetője

A BÁCSVÍZ Zrt. május 12-én közgyűlése elfogadta a társaság tavalyi beszámolóját és újraválasztotta tisztségébe Kurdi Viktor elnök-vezérigazgatót.

A Társaság Alapszabálya szerint a 2016. évi közgyűlés volt hivatott értékelni a 2012-ben megválasztott vezérigazgató eddigi munkáját. Az elmúlt 4 év eredményei és kiegyensúlyozott gazdálkodása, a társaság növekedése és a rendkívüli kihívásokat megélt víziközmű szektorban való példaértékű, stabil helytállása alapján a részvényesek egyhangú szavazással választották újra Kurdi Viktort a BÁCSVÍZ Zrt. elnök-vezérigazgatójává 2021. május 31-ig tartó időszakra.

Sipos László tanácsnok, a legnagyobb részvényes, Kecskemét Megyei Jogú Város képviselőjeként felszólalásában megköszönte a menedzsmentnek és a munkavállalóknak a 2015. gazdasági évben végzett munkájukat. Külön kiemelte, hogy az elmúlt év a ceglédi térségben végrehajtott jelentős integráció és a víziközmű fejlesztési nagyberuházások révén igen sok extra feladatot rótt a kollektívára, akiknek szívből gratulált a közösen elért eredményükhöz. Az újraválasztott elnök-vezérigazgatónak pedig sok sikert és jó munkát kívánt további munkájához a BÁCSVÍZ Zrt. élén is, valamint a Magyar Víziközmű Szövetségben is, melynek elnökévé épp e héten, május 10-én választották meg az ágazat víziközmű üzemeltető tagszervezetek képviselői.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Cegléd a 8 között

A Női NB I. A bajnokság 22. fordulójában a...

Madárinfluenza Törtelen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága által megküldött...

Vonatról követték, majd kirabolták – gyorsan elfogták őket

Március 15-én egy nő a Nyugati pályaudvarról tartott Ceglédre...

Lecsaptak a „kristályt” áruló ceglédi nőre a rendőrök

Egy ceglédi nő 2024 elején kezdte árusítani a „kristály”...

Vörös Ökör fogadó

Cegléden - a régi időkben - a Fehér Ló...