0.6 C
Cegléd
2025. február 14. péntek
spot_img

Figyelemzavar?

Előző lapszámban letörten számoltam be az ifjúsági programok iránti médiaközönyről.  Talán ennek hatására is mozdult meg a Cegléd Rádió 88, de kivételnek számít a Városvédő Egyesület, és a Tetz-suli is, igaz utóbbiak nem hírközlő szervek.

Május 14-én, szombaton délután Leé Noémi szólaltatta meg a Gimi klubban kiállító Vrabecz-Molnár (vrabeczmarci) párost a Cegléd Rádió 88-ban. Volt szó érettségiről, felvételiről és alkotásról, koncepcióról, új technikákról.  Más középiskolások mindent félretéve készültek tavasszal a nagy megmérettetésre, ők viszont még inkább művészetnek éltek, a végén már pihenésre is alig jutott idő. Kiállításuk, filmjeik segítségével mutatták meg mennyire fontos számukra korunk kultúrája, társadalma, tárgyi környezete. Kár, hogy a felvételijük miatt, már csak munkáik egy része látható.

A Ceglédi Városvédő és Szépítő Egyesület nem véletlenül kapta meg a Kós Károly-díjat. Komoly erőket mozgósítva szervezik azt az országos gyermek rajzpályázatukat, melynek bemutatója és díjkiosztó ünnepsége – már húsz éve – kerül megrendezésre a Budai vár barokk udvarában. A tagjaikat, díjazottakat, azok tanárait és a városi főépítész asszonyt utaztatták és kalauzolták a rendezvényen. Lehetőséget teremtettek a kötetlen szakmai konzultációra, ami még fontosabb: megerősítették a legtehetségesebb ceglédi gyerekek kötődését az épített környezethez. A kiállítás legjobbjait márciusban a Várkonyi Iskola aulájában mutatták be, motiválva a leendő pályázókat.

A Tetz Alapfokú Művészeti Iskola is hétvégi buszkirándulást szervezett a budapesti Iparművészeti Múzeumba, ahol a csodálatos épületben vezetéssel tekinthettük meg a Színekre hangolva című kiállítást. Ihletet kapva textil- és bábfestőként, szelence- és bútorkészítőként, dekoratőrként próbálhatták ki magukat a képzőművész szakos kicsik, s nagyok.  Délután a mesés kelet kincseit néztük meg, majd – meseszerű kulisszák és szereplők (fekete és fehér boszorkány) segítségével – alakult ki a Múzeum legszebb termében tárlatunk, a Sárga kiállítás. Először kétkedve figyeltünk: Ezt mind mi hoztuk létre egy nap alatt? Nekünk tényleg a nagy Iparművészeti Múzeumban lesznek egy hétig kiállítva a „dolgaink”? Elégedetten utazott haza a kissé elfáradt „Tetzes társaság”. A következő pénteken bekapcsolódtunk Pongó Judit gimnáziumi kiállításának finissage-ába, melyen Vas János énekelt, segítve a feloldódást. Sokan itt festettek életükben először nonfiguratív képet. Az ilyen alkalmak formálhatják a gyerekek ízlését és erőt adhatnak a komoly koncentrációt igénylő záró-feladathoz, melynek eredménye a Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár színháztermének előterében, a június 7-én 16.30-kor nyíló, Évzáró Tetz kiállításon lesz látható. Talán a sok program az oka, hogy kialakult a zavar a felnőttek figyelmében, s reméljük nem tart örökké.  Somos Gyulának Cselekvő Korpusz címmel a Kossuth Múzeumban 20-án, pénteken 17 órakor remek előadása kezdődik.  Hosszabb távon a művészetkedvelő fiatalok hiányozni fognak a közönség soraiból, ha a felnőttek nem tudnak időt szánni az ifjabbakra fogékonyságuk legjobb időszakában.

Talán épp azért sikeres a Ceglédi Galéria Virágom, virágom…(Festett templomkazetták) című kiállítása, mert a Lackfi János és Ament Éva a műértők, Kozmáné Ildikó a kiállítótérben tartott foglalkozásai a gyerekek érdeklődését keltették fel a népművészet iránt.  Szinte észrevétlenül – ismeretet és értéket is közvetítve.

P. Rónai Gábor

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

DK jelölt

Újabb országgyűlési képviselőjelölt személyére derült fény az immár 14....

Édesanyját bántalmazta

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Szolnokra „igazoltak” a Lőrincz-fivérek

A magyar birkózósport legeredményesebb testvérpárja, Lőrincz Tamás és Lőrincz...

Főispán az alpolgármester választási ügyről

Az alpolgármester választás ügyében is nyilatkozott Dr. Tarnai Richárd...

Új igazgató az Örkényi úti iskolában

Új intézményvezető áll az Örkényi úti iskola élén: Rácz...