A kertekben a dalmát (I. pallida), a kerti (I. germanica), a recéshagymájú (I. reticulata) és a török nőszirom (I. danfordiae) a gyakoribb ültetett fajok. A kultúrformák gazdagsága taxonómiai meghatározásukat sokkal jobban megnehezíti, mint a vad fajokét, mert mindegyiket sajátos élőhely típus jellemzi. Ceglédi kertes utcákon, kertekben, sőt a temetőkben sem ritkaság a nőszirom. Termetben alig, de színekben, tarkaságukban annál inkább változatosak. A vad fajok legtöbbje kék, kékesen tarka – néhány kivétellel, de a kerti fajták körében sokkal több színbeli változat fordul elő.
Különleges nemesítésűnek számítanak az egyszínű lepellevelűek (hófehér, kénsárga, narancs, lila vagy valamelyik kék árnyalat). Nagyon ritkának tekintjük a barnás, vagy a homokszínű nőszirmot. A tarka, cirmos virágúak többnyire az íriszek. Nagyon ritka a pirosas, eddig a Fővárosi Állat- és Növénykert nőszirom kiállításán volt látható tíz éve, amikor a nőszirmok szimbólumairól tartottam előadást. Épp ez magyarázza, miért ültetik temetőkbe is, bár halál s elmúlás jelentése mára elhalványodott.
Viszont a hagyományos homoki szőlőkben a kunyhók eresz csurgója alatt Cegléden nem volt szokás íriszt ültetni. Amit viszont ültettek, azt részben felszedve, a gyökértörzset alkoholban áztatva ki, illatszernek használták, például azzal locsolkodtak. Ezért nevezték a nőszirmot ibolyagyökérnek is.
ESDÉ
1. kép Legértékesebb e vadfaj: a magyar nőszirom
2. kép Sárgavirágú írisz
3. kép Halványlila virágú
4. kép A legritkább kerti változat (SD fotók)
