0 C
Cegléd
2026. január 16. péntek
spot_img

Jutalomzenélés a Budapesti Music Centerben

A VIII. Pest Megyei Kamarazenei Versenyen Rozsnyay Márk (tanára: Banai Szilárd) és Faller Orsolya (tanára: P. Szabó Zoltánné) növendékeink Kiemelt Nívódíjat kaptak és produkciójuk annyira tetszett a szakmai zsűri egyik tagjának, Eckhardt Gábor Liszt-díjas zongoraművésznek, hogy Pünkösd vasárnapjára meghívta tanítványainkat szerepelni a Budapesti Music Centerbe.
A koncert azt a különleges fantáziacímet viselte: ”Népdalon innen, nótán túl…” A nevében is utalt arra, hogy a komolyzene és népzene kapcsolatáról szól a hangverseny.
A konferálást és a darabokat összekötő előadást Eckhardt Gábor zongoraművész mondta el, megfűszerezve azt különböző zenetörténeti érdekességekkel és saját humorával. 
A hangverseny szereplői többnyire a Zeneművészeti Egyetem előkészítő iskolájába járó fiatalok voltak (különleges fiatal tehetséggondozó tagozata az Akadémiának), de verseny győztes növendékek is szerepeltek.
Rozsnyay Márk és Faller Orsolya kamaraduójukkal utolsó műsorszámként léptek színpadra. Hajdú Mihály: Magyar pásztordalok című művét adták elő. Mint ahogy megszoktuk tőlük most is Kiemelt Nívódíjasokhoz méltóan, magabiztosan és muzikálisan játszottak. 
Gratulálunk nekik a szép fellépésükhöz!
P. Szabó Zoltánné igazgató

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Tragédia után biztosítói követelés

86 millió forintot követel a biztosító a kocséri kettős...

Hírek hóhelyzet idején

A napok óta tartó havas, jeges időjárás nemcsak közlekedési...

Targoncával okoztak súlyos sérüléseket

Targoncavezetőként nem tartotta be a minimális szabályokat, így súlyos...

Földi László a Fidesz–KDNP jelöltje

A Fidesz–KDNP a Budapesten tartott szombati jelöltállító kongresszusán bemutatta...

Jégcsapeltávolítás, baleset és lakástűz

Az elmúlt napokban több alkalommal is szükség volt a...