23.7 C
Cegléd
2024. május 6. hétfő
spot_img

Változások az Újvárosi Köztemetőben

Új üzemeltetője van ezév elejétől az önkormányzati tulajdonban álló Újvárosi Köztemetőnek. Az önkormányzat tavaly októberben írt ki pályázatot, amelyen az eddigi üzemeltető Szigü Zrt., a Tankó-Walter Kegyeleti Kft. és a Ceglédi Krematórium Kft. indult. Az utóbbi cég pályázata nyertes is lett, így fővállalkozóként a Ceglédi Krematórium Kft. az üzemeltetője 15 évre a köztemetőnek, de alvállalkozóként a Tankó-Walter Kegyeleti Kft. végzi a feladatot. A váltás számos változást jelent a temető működésében rövid és hosszútávon is, ezekről beszélgettünk Tankó Zoltán tulajdonossal.
 
– Januárban vették át a működtetést, milyen fejlesztések, változtatások történtek azóta?
 
– A téli időszakban olyan munkálatokat végeztünk el, amit az időjárás engedett. Így a temető egész területén elkészült a hangosítás felújítása, hangszórókkal, új vezetékekkel. A terület kerítését és lábazatát is lefestettük. A ravatalozónál zárt udvart alakítottunk ki és telepítettünk egy modern, új,  6 személy hűtésére alkalmas kamrát is. Tavasszal elvégeztünk kertészeti munkákat, kivágtunk néhány elszáradt fát, a többit megmetszettük. Minden kerti kúthoz locsolót helyeztünk ki, hogy a hozzátartozóknak a sírgondozást megkönnyítsük. Eddig a családtagok feladata volt a sírok közötti fű rendben tartása is, most már ezt is mi gondozzuk.
 

– Hosszútávon milyen terveik vannak, milyen változások várhatók?
 
– A jelenlegi ravatalozó az evangélikus egyház tulajdona, amelyet bérel a köztemető. Ennek kiváltására a fővállalkozó nyertes pályázatában szerepelt, hogy a krematórium mellett épít egy modern, a mai kornak megfelelő ravatalozót és a temető melletti önkormányzati területen valósul majd meg a temető bővítése.  A terület körbekerítése után, 2018. január 1-től már az új parcellákba történik majd a temetések nagy része. Természetesen még van néhány szabad sírhely az eddigi temetőterületen és ez a változás nem érinti azokat sem, akiknek már megváltott sírhelye van, de új sírhelyeket ettől az időponttól már csak az új temetőrészben fogunk kiadni. Az új ravatalozó mellett egy száraz szóróparcellát is kialakítunk, ahol hamvasztásos szétszórásos temetéseket lehet majd tartani.
A hozzátartozók kényelmét és a temetőlátogatás megkönnyítését szolgálja, hogy a Kőrösi úton is nyitottunk egy kiskaput, így a gyalogosan vagy busszal érkezőknek nem kell megkerülni a temetőt. A buszmegállótól a kapuig járdát is fogunk építeni. Kihelyezésre kerül tíz kerékpártároló is. Ezért kérjük a hozzátartozókat, hogy ne vigyék be a sírok közé a kerékpárokat, hanem zárják le a tárolóknál.
 
Milyen tudnivaló van még, amit feltétlenül megosztana a lakossággal?
 
– Fontos, hogy a temetői nyilvántartás, amit az előző üzemeltetőtől átvettünk meglehetősen hiányos. A sírhely felett rendelkezőknek sírhelynél 25, urnánál 10 év lejárta után rendelkezniük kell, hogy megváltják-e újabb időszakra, vagy lemondanak róla. Erről minden érintettnek gondoskodnia kellene, de sokszor nem történik meg. Ahhoz, hogy naprakész lehessen a nyilvántartás, kérjük, hogy a sírhely felett rendelkezők, hozzátartozók keressék fel irodánkat, ahol pontosíthatjuk az adatokat, megválthatják a sírt, vagy írásban lemondhatnak róla. Már készül az új, modern nyilvántartási rendszer, új temetőtérkép is készül, a frissített adatokkal.  Jelenleg fejlesztés alatt áll a temető weblapja is, – eddig ugyanis  nem volt, – ahol informálni tudjuk az érdeklődőket. Az utóbbi négy-öt évben nagyon megszépültek a ceglédi temetők, gondozottak, kulturáltak, azonban még mindig nemcsak esztétikai problémát jelentenek, de balesetveszélyesek is azok a síremlékek, amelyeket már megrongált az idő. Kérjük erre is fordítsanak figyelmet a hozzátartozók: szeretteik sírját javítassák ki sírkövessel, a balesetek megelőzésére és a méltó emlékezés okán is.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...

Jogosítvány 700 ezer forintért?

Befolyással üzérkedés bűntette és közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek...

LMP lista Cegléden

Április 30-án adta le Földi Áron az induláshoz szükséges...

Mi lehetne jobb egy pihentető ülőfürdőnél?!

  Biztosak vagyunk abban, hogy mindenki fel tud idézni legalább...