7.1 C
Cegléd
2026. szeptember 26. szombat
spot_img

Madárodú mintakert, férfinap és fórum

A Városvédő és Szépítő Egyesület májusban több rendezvényt is szervezett. Cegléd talán legaktívabb civil szervezete nemcsak a város épített környezete védelmét tartja fontosnak, de a természeti környezetet szépítését is. Május 8-án madárodú mintakertet avattak a Gubody parkban.
– A Vámosi Márton vezette Ifjúsági tagozat önkormányzati pályázati támogatásból madárodúkat készített, és elhatározták mintakert létrehozását. – számolt be lapunknak Kocsis István egyesületi elnök. – A Duna-Ipoly Nemzeti Park szakembereivel és a városi főkertésszel konzultálva a Gubody parki játszótér mellett ismertetőtáblát, a fákra odúkat helyeztek ki.
Május 20-án Takáts László polgármester és Szebeni Dávid a Városfejlesztési Kft. ügyvezetője a Szabadság tér rendezése kapcsán fórumra hívta az egyesület elnökségét és tagjait.
– Abból indultunk ki, hogy az utóbbi időben bekövetkezett pozitív változások ellenére, városunk belterületének szépítése, fejlesztése önmagához mérten, de más településekhez viszonyítva is elmaradt. – számolt be a találkozóról az elnök. – A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a város három – Szabadság, Kossuth és Eötvös – központi terét szerves kölcsönhatásban kell vizsgálni és fejleszteni. A fórum létrejötte mellett a találkozó nagy pozitívuma volt a türelmes, egymás véleményét kölcsönösen tiszteletben tartó légkör.
Ugyanezen a napon Ivó nap alkalmából az egyesület hölgy tagjai első ízben köszöntötték a férfiakat a szervezet irodájában, mintegy viszonzásul a több éve hagyománnyá vált nőnapi köszöntésre. A jó hangulatú rendezvényre süteményeket sütöttek, ajándékba könyvjelzőt készítettek. Citeramuzsika és terített asztal mellett közösen Cegléd környéki dalokat énekeltek. 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Saját maga szakította meg terhességét

Magzatelhajtás vétsége miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Ha elapad a kút

Cegléd-Öregszőlők vízönellátásának története Mi történik egy olyan városrészben, ahol sok...

Mikromobilitás forradalma a városban

Az elektromos mikromobilitás napjainkra egyre elterjedtebbé válik a világ...

Hatékony kasszafunkciók az üzletek sikeréért

Manapság, amikor az idő egyenlő a pénzzel, az üzlettulajdonosok...