Tizennyolc éves voltam. Bátyám Pesten lakott és dolgozott. Érettségi után felkerestem. Szűk padlásszobában élt. Ágy, asztal, egyetlen szék. Albérleti hangulat. A szegénységgel élt együtt. Mire is telhetett volna munkáskeresetéből?Megöleltük egymást. Ő büszke volt érettségizett öccsére. Már érkezésemkor végignézett rajtam. Rajtam sem látott jómódúakra jellemző ruhát. Téli cipőmön (júniusban) megakadt a szeme. Másnap boltokba vitt. A cipőboltban hosszan maradtunk.
-„Válasszál szandált. Így nem utazhatsz szüleinkhez. Különben is nagyon kényelmetlen lehet téli cipőben nyáron”. – Jó ízlésével választottunk szandált. Boldog voltam. A kényelmes szandálban kellemes érzés töltött be.
Egy szandál és még mindig emlékezem rá? Igen, mert az több volt, mint nyári cipő. Bátyám az élettől éretten, én az iskolától „éretten” végre belsőleg találkoztunk és felejtve minden civódást, ő így mutatta meg, amiben soha nem kételkedtem: szeret.
Évtizedek múlva külföldről jött haza. A Keleti pályaudvaron lépett le a vonatról. Mélybarna irhabunda sejteni engedte, jómódban él. (Ezt addig is sejtettem, mert posta útján többször támogatott.) Megöleltük egymást. Jól végig nézett. Igényes volt, gazdagon és szegényen is az öltözködésben.Ceglédre jöttünk, már itt volt otthonom. Néhány nap múlva mondja:
-„Öcsém, neked szükséged van meleg cipőre. Ne tiltakozz! Vedd a kabátod és menjünk!” – A boltban gondos keresgélés után választotta ki, amit nekem szánt. – „Vehetnék neked drágábbat is, de te nem autóval közlekedsz. Gyalog, kerékpáron az nem bírná a vizet, a havat.”
Igaza lett. Hosszú telek lucskát, hidegét egyaránt bírta. Olyan nagy dolog? Igen, mert az több volt, mint cipő. Elkopott már rég, de őrzöm. A szandál már nincs meg, amit szűk keresetéből ajándékozott. Őrzöm a téli cipőt, amit utolsó ajándékként kaptam tőle, amely nem volt más, mint az első: a szeretet jele.
…
Szandál és téli cipő a „keretje” egy élet testvéri szeretetének? Kicsinyek a szeretet emlékei. A szeretet nagy. Mily jelentéktelen az ajándék, ám képes még a szeretet tolmácsolására is. Örüljön, akinek van „szandálja” és „cipője”!
…
…
Leírásra érdemes történet ez? Van értelme írásba vetni, hogy tovább éljen, mint magot a földbe? (Egyáltalán kell mindig mindennek „értelmének” lenni?)
Jézus arról beszél, Isten tudta nélkül veréb sem hullik le fáról, egyetlen hajszálunk sem görbül meg tudta nélkül, sőt majd minden szavunkról számot adunk. Ilyen az emberi élet? Igen. Semmi sem jelentéktelen. Érdemes mindenkinek felismerni, hogy élete nem jelentéktelen. Emberi, és oly jelentős, hogy a szeretet belefér egy szandálba, egy cipőbe.
Jézus arról beszél, Isten tudta nélkül veréb sem hullik le fáról, egyetlen hajszálunk sem görbül meg tudta nélkül, sőt majd minden szavunkról számot adunk. Ilyen az emberi élet? Igen. Semmi sem jelentéktelen. Érdemes mindenkinek felismerni, hogy élete nem jelentéktelen. Emberi, és oly jelentős, hogy a szeretet belefér egy szandálba, egy cipőbe.
Mácz István – A kép illusztráció.
