10.5 C
Cegléd
2025. március 20. csütörtök
spot_img

Kosárpálya és sportcsarnok épül

Gumiborítású kosárpálya készül a Várkonyi iskola Rákóczi úti épületének udvarán. A Gál József Sportcsarnok felújításával párhuzamosan épülő kosárlabda sportcsarnok helyszínéről pedig még egyeztetés folyik a CEKK és a Református iskola között.
– A nemzetközi mérkőzések rendezésére is alkalmas mobil gumiborítású pályát és két kosárlabdapalánkot a Magyar Kosárlabda Szövetség adja az NB 1-ben szereplő csapatoknak. – tájékoztatott Filipowicz Krysztof, a Ceglédi Elefántkölykök Kosárlabda Klub vezetője. – Egyelőre nekünk nincs hova tenni a szövetség ajándékát, így arra gondoltunk, hogy a Várkonyi iskolánál lévő pálya – amit sokan használnak a város fiataljai közül is szabadidősportra – ideális lenne helyszínnek. Az öt millió forint értékű pálya telepítéséhez csak azt kértük az iskolától és a fenntartó önkormányzattól, hogy a terepet készítsék elő, szintezést, vízelvezetést oldják meg. Ezután néhány héten belül rákerülhet a borítás és telepítésre a palánkok.
– A terepszemle már megtörtént a szövetség részéről, akik a területet – néhány javítással – megfelelőnek találták – mondta el Bögös István az iskola igazgatója, majd hozzátette: a tervek szerint a pályát bekamerázzák és világítását is megoldják majd. 
Az új pályát az iskolások és  – ésszerű szabályok között – a lakosság is használhatja majd. A ceglédi kosarasok utánpótláskorú játékosai pedig nemcsak a Várkonyi iskolánál lévő pályán, de a jövő év június 30-ig átadásra kerülő új kosárlabda sportcsarnokban is otthonra találhatnak majd. – Mi nem tudnánk kihasználni a csarnokot teljes egészében, így a Református Általános Iskolával zajlanak tárgyalások. – tette hozzá Filipowicz Krysztof.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Cegléd a 8 között

A Női NB I. A bajnokság 22. fordulójában a...

Madárinfluenza Törtelen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága által megküldött...

Vonatról követték, majd kirabolták – gyorsan elfogták őket

Március 15-én egy nő a Nyugati pályaudvarról tartott Ceglédre...

Lecsaptak a „kristályt” áruló ceglédi nőre a rendőrök

Egy ceglédi nő 2024 elején kezdte árusítani a „kristály”...

Vörös Ökör fogadó

Cegléden - a régi időkben - a Fehér Ló...