-0 C
Cegléd
2026. január 22. csütörtök
spot_img

Céget is alapított az internetes csaló

Közösségi oldalon feladott apróhirdetések útján 41 embert csapott be és károsított meg egy budapesti férfi. 2014 júniusától 2015 februárjáig 41 embert csapott be. Ez idő alatt mintegy 730.000,- forintot szerzett a csalások útján. 

A csaló még 2014 júniusában elhatározta, hogy internetes oldalakon fog hirdetni eladásra különböző számítástechnikai dolgokat, a pénzt átutaló megrendelőnek azonban nem küld semmit, s az így szerzett pénzből fog megélni. Terve megvalósításához bankszámlát nyitott, több telefont vásárolt, sőt egy céget is alapított, aminek ő lett az ügyvezetője. Közösségi oldalakon hirdetéseket adott fel. A hirdetésre jelentkezőkkel a saját vagy cége számlájára előre átutaltatta a vételárat, vagy annak előlegét. A vevők azonban hiába várták a megrendelt árukat, azok soha nem érkeztek meg. A vádlott egy ideig hitegette a reklamáló megrendelőit, egy idő után azonban elérhetetlenné vált a sértettek számára. A meghirdetett termékek között laptop, tablet, DVD író, televízió, mobiltelefon volt. Ezekkel a dolgokkal a férfi soha nem rendelkezett. A sértettek 4.000-45.000,- forintig terjedő összegeket fizettek a vádlottnak. A Ceglédi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás vétségével vádolja a férfit. A járási ügyészség fogházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádlottal szemben.

Budapest, 2016. június 7.

Dr. Szabó Ferenc s.k. főügyész

A kép illusztráció.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Az otthoni lisztkészítés forradalma: házi malmok mindenkinek

Az otthoni sütés iránti lelkesedés az utóbbi években újjáéledt,...

Milyen szempontok számítanak igazán az eljegyzési gyűrű választásánál?

Az eljegyzési gyűrű kiválasztása egyszerre jelent érzelmi, esztétikai és...

A sikeres jelentkezés titkai

Amikor munkát keres, mindenkinek van egy elképzelése az adott...

Ünnepléssel indult az ipartestület 140. jubileumi éve

Ünnepi hangulatban vette kezdetét a Cegléd és Térsége Ipartestület...

Csapatbővítést hirdet a Cegléd KKSE Pompomlányai csapata

Új tagokat keres a Ceglédi Kézilabda Klub SE pomponlány...