26.7 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

Ceglédi motoroslány lehet a nap hőse

Vincze Viktória Hanna a ceglédi Táncsics Mihály általános iskola 3. osztályos tanulója, egy extrém, nem kimondottan női sportban öregbíti szülővárosa hírnevét. Hanna egy kemény technikai sportot űz, a H-MOTO Team utánpótlás gyorsasági és dragbike motorversenyzője. Egyedüli lányként, a közel 20 fős nagyon erős fiú mezőnyben, általában az élmezőnyben szokott végezni, az sem ritka, hogy a dobogó legfelső fokára állhat. „Apukám szerint, már másfél évesen abban leltem igazi örömöm, ha a műhelyében összeolajozhattam magam. Hat éves voltam, mikor megkaptam első járművemet, egy quad-ot. Hét éves koromban indultam először versenyen Kunmadarason. Sikerült győznöm, és ezután szüleim már hiába akartak lebeszélni, eldöntöttem: motorversenyző leszek!” – nyilatkozta a csajokamotoron.hu magazinnak a ceglédi kislány.
Tavaly a Magyar Motorsport Szövetség, az „Év utánpótlás Sportolója 2015” díjjal tüntette ki. Idén egy nemzetközi bajnokságban szerepel, ahol eddig két futamgyőzelemmel, maximális pontszámmal vezeti a bajnokságot. Jelenleg a DigiSport Nap Hőse című játékában lehet róla egy kis bemutatkozó videót megnézni, ahol egyben szavazni is lehet rá, hogy esélyes legyen a győzelemre. Kedves ceglédiek, szavazzunk Vincze Viktória Hannára, hogy ő lehessen a Nap hőse!
Klikk ide, rövid regisztráció és szavazás: http://anaphose.digisport.hu/index.php

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...