13.9 C
Cegléd
2024. május 8. szerda
spot_img

Játsszunk „nagyban”!

A Ceglédi Református Általános Iskola és Óvoda május 14-i Családi napján színes programok sorával várta a Diákönkormányzat a szülőket, gyerekeket és pedagógusokat. Az egyes osztályok portékáikkal, felajánlásaikkal és munkájukkal maguk is változatossá tették a kínálatot.

A különleges attrakciók között szerepeltek az óriás, élő társasjátékok, melyek igazi játszóházzá tették a Gyülekezeti Házat néhány órára a Tengereczki Alapítványnál elnyert pályázatnak köszönhetően. Felnőttek és gyermekek egyaránt örömüket lelhették a játékpark kipróbálásában.

Általános tapasztalat, hogy a mai kor gyermeke már nem akkora kedvvel és türelemmel veti bele magát a társasjátékokba, mint a nem is olyan régi idők gyermeke. Ennek okai között az is fellelhető, hogy a felgyorsult életmódunk ellenére sincs elegendő időnk nyugodtan leülni gyerekeinkkel, hogy egyáltalán legyen lehetőségük megtanulni, hogyan is kell játszani. Játszani már pedig kell, mert az emberben eleve megvan rá az igény, ráadásul a tanulás egyik legörömtelibb formája is.

Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a Tengereczki Óriás Társasjátékok teljes mértékben beváltották az Alapítvány ígéretét, miszerint „fantasztikus mesebirodalomba” léphetünk általunk. A „turista” és „vizes” társas 15 négyzetméteres pályáján bábuk helyett mi magunk lépegetünk-ugrálgatunk lobogó palástot öltve, miután elgurítottuk a hatalmas dobókockát. Életkorhoz igazodó kérdések és feladatok során küzdjük át magunkat a célig.

A játék azonban nemcsak móka és kacagás, ugyanis a gyermekek számos készsége fejleszthető közben, melyek lehetővé teszik a játékok iskolai használatát is. A játékosok szerepeket vesznek fel, miközben a szabályokat követve együttműködnek a többiekkel. Az alapítvány több saját fejlesztésű játéka a szem-kéz koordinációt, a gyors helyzet felismerési készséget fejleszti. A felnőttek számára pedig számos dolgot tárhat fel a játszó gyermek megfigyelése, miközben maga is kikapcsolódik, feltöltődik.

Az alapítvány jóvoltából a bérelhető vagy pályázat útján kipróbálható játékokkal az ország bármely pontján találkozhatunk. Ne szalasszuk el a lehetőséget, mert mi tényleg „játszottunk egy nagyot”!

Kenéz Ágnes

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Czeróczki Pál képviseli hazánkat

A legjobbak képviselik hazánkat a ŠKODA Challenge nemzetközi döntőjében A...

Megszólalt a 100 éves iskola csengője

Egy régi családtörténet folytatódott a Ceglédi Evangélikus Gyülekezeti házban....

A cserecsapat tagjait is elfogták

Két évvel ezelőtt 7 gyanúsítottal szemben fejezték be vádemelési...

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...