13.9 C
Cegléd
2026. augusztus 13. csütörtök
spot_img

Sírásó bajnokok

Előkelő 4. helyezést értek el az első Országos Sírásó Versenyen a Tankó-Walter Temetkezés munkatársai Tóth József és Zalai Zoltán. „Idén először került megrendezésre Magyarországon a temetkezési szakma részéről a sírásók közötti megmérettetés. 

A Debrecenben megtartott versenyen Pest megyéből egyedüliként indult cégünk két alkalmazottja, akik végül maguk mögé utasították a többi vidéki sírásót, hiszen az első három helyezett, mind Debrecen környéki vállalkozás volt. A verseny bírái a gyorsaság mellett pontozták a dolgozók megjelenését, a kiásott sírgödör méreti pontosságát, és a visszahantolást követően az elkészült hant esztétikusságát is.

Sokan morbidnak tartják ezt a versenyt, viszont, mint minden szakmában, a kegyeleti szolgáltatás területén is összemérhetik tudásukat a szakmában dolgozó emberek. 

Úgy gondolom, mivel az ország minden tájáról érkeztek versenyzők, így megosztva egymással tapasztalataikat és látva a másik munkáját, még tanulhattak is egymástól a későbbiekre nézve.” – adott tájékoztatást a vállalkozás képviselője.

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Modern mosogatótálcák előnyei a konyhában

A konyha az otthonunk központi helyszíne, ahol a mindennapos...

A napi kontaktlencse túrázáshoz is praktikus választás lehet

A túrázások vagy hosszabb kirándulások során különösen fontos, hogy...

Miért válasszunk lisztkukacot vagy gyászbogárlárvát a terrárium lakóinak?

A terrarisztika híveinek gyakran felmerül a kérdés, hogy melyik...

Beltéri növénydekoráció: a modern zöld „falfestmények”

Beltéri növénydekorációk esetében már nemcsak a klasszikus kaspós növényekre...

Mikroszkopikus precizitás az Arkansas kövekkel

A fogászati iparban egyre nő az igény a kiváló...