14.1 C
Cegléd
2026. október 14. szerda
spot_img

,,Rámozdult” a kifosztójára

A három nő és egy ceglédi lakos, Zoltán csütörtök hajnalban találtak rá a Bajcsy-Zsilinszky úton a magatehetetlenség határán lévő férfire. Felajánlották, hogy segítenek neki, de közben kipakolták. A biztonsági kamerák felvételein látszik, hogy a feléledő férfi rá is mozdul az egyikükre. Közben az egyik nő a sértett nyitott hátizsákjából kivette a pénztárcáját, majd jelzett társainak, a két másik nőnek, és elhagyták a helyszínt.
Ezután a sértett Zoltánnal maradt, ő kísérte tovább, közben elvette a nála lévő két mobiltelefont, majd magára hagyta a férfit.
A rendőrök a három nőt néhány perc múlva a belvárosi Stollár Béla utcában, míg Zoltánt a Nyugati téri felüljáró alatt érték utol. Mindannyiukat átvizsgálták, és megtalálták náluk az lenyúlt értékeket.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága csoportosan kifosztás bűntett miatt eljárást indított N. Ildikó 34 éves, N. Ildikó 19 éves budapesti, V. Katalin 21 éves monori, valamint M. Zoltán 54 éves ceglédi lakosok ellen. Kezdeményezték, hogy gyorsított eljárásban kerüljenek bíróság elé.
VIDEÓ: https://www.youtube.com/watch?v=mecYts5m3sY
police.hu – A kép illusztráció.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Rajta Zselyke az országos Diákolimpia döntőjében

Szép sikereket ért el a mindössze tízéves ceglédi Rajta...

Újjászületik a Barack Szaunavilág

Magasabb szintre emelik a szaunaélményt Tiszakécskén Átfogó megújuláson megy keresztül...

Két autó vált a lángok martalékává

Két személygépkocsi is teljesen kiégett a napokban térségünkben. Kedden...

Országos figyelem Cegléden

Az országos sajtó kiemelt figyelemmel követi Hankó Balázs volt...

Kábítószerre kellett a pénz, ezért rabolt

A Ceglédi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt emelt...