A Blikk most értesült róla, hogy Kis Grófót a május végén történt abonyi esete után a ceglédi rendőrkapitányságon rabosították. A rendőrség garázdaság miatt folytat eljárást a zenész és testvére ellen.
A botrány Kis Grófo unokatestvére miatt tört ki: a fiú együtt járt egy lánnyal, akivel össze is költöztek. A lány azonban úgy döntött, szakít a zenész unokatestvérével, ezért elköltözött onnan. Édesapja korábban milliós bútorokat vásárolt a közös háztartásba, amiket szeretett volna visszakapni az összes többi befektetett ingósággal együtt.
Grófóék ezt nem vették jó néven, ezért a zenész testvérével együtt leszorította az útról a lány bátyját az abonyi temető mellett (beült a Grófó az A8-asba), majd ütésváltásba keveredtek.
„A kamu , még ‘Buli Báró’ testvére, állítólag fegyvert is fogott a sértettre. A lány nézése és járása tehát nem kellett a famíliának, a száz aranyat viszont megtartották volna.
A rendőrség garázdaság miatt folytat eljárást a zenész és testvére ellen. Az eset még május végén történt, ám a Blikk most úgy értesült, hogy Kis Grófót a ceglédi rendőrkapitányságon rabosították, ujjlenyomatot is vettek tőle, az ügyben pedig a kihallgatások mellett házkutatást is tartottak.” – írja a Hirpress.hu.