9 C
Cegléd
2024. április 24. szerda
spot_img

Kerékpárút kellene!

Életveszélyes biciklivel közlekedni a 441-es számú főút Cegléd, Nyársapát és Nagykőrös közötti, tizenöt kilométernyi szakaszán, gyakoriak a halálos balesetek. A környéken élők mind határozottabban követelik a kerékpárút megépítését. – írta meg a szabadfold.hu. A cikkben a három település Cegléd, Nyársapát és Nagykőrös közötti kerékpárút létesítésének egész kálváriáját felelevenítik. Onnan, hogy a települések „2008-ban együttműködési megállapodást kötött(ek) a kerékpárút megépítésére. Elkészültek a kiviteli tervek, megkapták az érvényes építési engedélyt. Aztán 2009-ben Nagykőrös uniós támogatással a várakozással ellentétben a másik irányban, Katonatelepig alakította ki a bicikliutat, noha nem az volt a legveszélyesebb szakasz. A folytatás pénz és pályázati lehetőség hiányában elmaradt. Múltak az évek, 2013 második felére lejárt a hatályos építési engedély.” Aláírásgyűjtés és Földi László országgyűlési képviselő nyomására újra megállapodás született, de pénz még mindig nincs a megvalósításra. „A 441-es számú főútnak e szakaszán 2008 és 2013 tavasza között harminchét olyan közlekedési baleset történt, amelyet biciklis szenvedett el. Ezek közül hat halálos kimenetelű volt, tizenegy pedig súlyos sérüléssel járt. Több gyalogost is elütöttek, nem egy ilyen baleset szintén tragédiával végződött. Sajnos azóta sem lett jobb a helyzet. Sőt! Június elején egyetlen napon három súlyos baleset következett be, ketten a helyszínen életüket vesztették.”

A Szabad Föld írása teljes terjedelmében itt olvasható…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Sokrétű álláslehetőségek kereskedelmi és értékesítési irányon

    Kereskedelmi és értékesítési területen mindig akad olyan álláslehetőség, amely...

Tedd meghitté a kertet, építs zárt kerítést!

    Nyugalmas környéken, jó szomszédokkal körülvéve talán meg sem fordul...

Az anyák napja mindenki számára különleges

    Az édesanyáknak kitüntetett helye van a szívekben, szeretetük és...

FitKid sikerek

A Ceglédi Vasutas Sportegyesület FitKid szakosztályának tavaszi versenyszezonja Tiszakécskén...

Két Ungvári az olimpián

Családi olimpiára készül Ungvári Miklós ceglédi olimpikon. A olimpiai...