5 C
Cegléd
2025. február 12. szerda
spot_img

Gyulladáscsökkentő volt a doppingszer?

Újabb fejlemények derültek ki a ceglédi vágta doppingügye kapcsán, miután Füle János, az érintett ló tulajdonosa is elmondta álláspontját. Mint ismert tegnap a Nemzeti Vágta honlapján megjelent közlemény szerint Bob Herceg Brúnó vérmintája pozitív eredményt mutatott a doppingteszten. Az önkormányzat – amelynek nevében indult a Füle Tanya lova – közleményben határolódott el „sportszerűtlen magatartástól”, a felelősséget egyértelműen a ló tulajdonosára terhelve.

Lapunk még a vizsgálat ideje alatt megkereste Füle Jánost, miután olyan információk jutottak birtokunkba, amely arra utalt, hogy gyógyszermaradvány miatt bukott meg a lovuk a doppingteszten.  A lovardatulajdonos azonban szabadságát töltötte, de munkatársát a lovarda vezetőjét Csiló Attilát sikerült elérnünk, aki azonban nem tudott a doppingügyről. Azóta is több ízben kerestük Füle Jánost, de nem vette fel a telefont.

A hivatalos eredmények megjelenése után azonban nyilatkozott a ceglédinfo-nak. „Döbbenten állok az eset előtt. A kedden megérkezett vizsgálat eredménye, és a doppingvádak után természetesen rögtön utánajártam, hogy ez hogyan is fordulhatott elő. Azonnal konzultáltam a lovardavezetővel, valamint a lovaimat kezelő állatorvossal. Bob herceg Brúnót még áprilisban az edzések során szerzett ínhüvelygyulladás miatt utókezelték a vágta előtti héten. A kezelés során használt gyulladáscsökkentő krém hatóanyaga tartalmazott olyan összetevőt, ami – mint utólag kiderült – a verseny doppinglistáján szerepelt. Az eset kapcsán elismerem, hogy valóban nem voltunk elég körültekintőek, és mivel nem ez a fő profilunk, nem rendelkezünk elég versenyrutinnal sem, viszont a sportszerűtlen kifejezést és a szándékosság vádját határozottan visszautasítom. Egész egyszerűen azért, mert nincs alapja. Öt éve kezdtem el lovakkal foglalkozni. Aki ismer, az pontosan tudja, hogy nekem fontosabb a lovaim egészsége, szépsége, mint a győzelem. Elítélek mindennemű doppingolást, vagy szándékos teljesítményfokozást, hiszen ez akár az állat kárára is mehet. Az ügy kapcsán minket eltiltottak a Nemzeti Vágtán való részvételtől, de ami még ennél is jobban bánt, hogy a személyes becsületemen, és megítélésemen is súlyos csorba esett, olyan vádak miatt, amik a tények ismeretében nem állják meg a helyüket.” – fogalmazott Füle János.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

DK jelölt

Újabb országgyűlési képviselőjelölt személyére derült fény az immár 14....

Édesanyját bántalmazta

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Szolnokra „igazoltak” a Lőrincz-fivérek

A magyar birkózósport legeredményesebb testvérpárja, Lőrincz Tamás és Lőrincz...

Főispán az alpolgármester választási ügyről

Az alpolgármester választás ügyében is nyilatkozott Dr. Tarnai Richárd...

Új igazgató az Örkényi úti iskolában

Új intézményvezető áll az Örkényi úti iskola élén: Rácz...