0.5 C
Cegléd
2025. február 17. hétfő
spot_img

Újra kinyit a Délibáb!

imregiJövő héten, – a tervek szerint augusztus 9-én – újra kinyit Cegléd kultikus találkozóhelye a Délibáb. Az Imregi család kávézót nyit az épületben, ahol süteményeket, szendvicseket, salátákat is lehet majd kapni a kávékülönlegességek mellé.
– Stílusában és berendezésében el fog térni a hajdani cukrászdától, modernebb belső teret alakítottunk ki, hogy a fiatalok is jól érezzék magukat benne. De a lényegét tekintve a Délibáb találkozó- és megpihenő funkciója változatlan lesz – nyilatkozta lapunknak Imregi Tibor, aki azt is elmondta, korábban, a nyár elején szerettek volna nyitni, de csak mostanra készültek el az átalakítással.
– Régen a kávézók az italok mellett kínáltak kis adag, úgynevezett „zóna” ételeket is, azok számára, akik a reggelit ugyan lekésték, de az ebéd még messze volt. Ezt a gyakorlatot később átvették az éttermek is. – mesélte a tulajdonos. – Ma is gyakori, hogy az étteremben már nem kérnek egész adagot, csak könnyű vagy kisebb fogásokat. A kávézóban ennek megfelelően kínálunk majd a kávé- és teakülönlegességek mellé szendvicseket, salátákat, könnyű ételeket.

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. Kipróbáltuk, megizzadtunk, és 1700-ért ettük egy emberi fogyasztásra alkalmatlan hamburgert. Hideg volt és a buci, amit felhasználnak hozzá az maga a szenny! Kiszolgálás és a minőség nem méltó a helyhez, ellenben az árak! Borzalom! – remélem betudható a nyitásnak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Gombamód szaporodó Alza csomagautomaták

A hazai e-kereskedelem fejlődésének egyik szemmel látható bizonyítéka a...

Elhunyt Bíró Sándor

Bíró Sándor, vagy ahogyan a judós társadalom apraja-nagyja ismerte...

Rendben halad az ivóvízhálózat tisztítás

Cegléd városban indított átfogó hálózatöblítés a tervezett ütemben halad....

Olvasópróba mint előadás…

A Patkós Irma Művészeti Szakgimnázium tanulóinak Olvasópróba című premier...

Korlátnak csapódot

Korlátnak csapódott: akadályozza az M4-es forgalmát egy balesetező kocsi Az...