5 C
Cegléd
2025. február 12. szerda
spot_img

Cegléden járt Szél Bernadett

Országjáró körútján már másodszor járt Cegléden Szél Bernadett az LMP társelnöke. Augusztus 24-én délután a Posta előtt beszélgetett a járókelőkkel, majd az Iparosok Székházában indította útjára az ún. LMP Klubot. Az ősszel is folytatódó országjáró akció célja, hogy a párt elérhetőbb legyen a parlamenten kívül a választópolgárok számára.
Az ellenzéki politikus szerint, akik megismerik pártja programját, azok szimpatizálnak vele. Az országjárás legfontosabb előnye, hogy megerősíti: „jó úton járunk” – mondta. Szél Bernadett a posta előtt a foglalkoztatás anomáliáiról beszélt.
– A cégek nem találnak munkaerőt, mert az külföldre áramlik, miközben alacsonyabb bérszínvonalú országokból tervezik idehozni a munkásokat, de nem ez a megoldás. A járulékokat kell csökkenteni, szociális bérlakásokra lenne szükség. A magyar munkavállaló többet érdemel ennél, mert értéket képvisel. – mondta a politikus, majd hozzátette az LMP a kisvállalkozások erősítését szeretné előtérbe helyezni.
Este az Ipartestületi székházban – ahol jelen volt Földi Áron korábbi önkormányzati, most megyei képviselő is résztvevőként – Szládek István, Pest dél-kelet területi elnökségi tag nyitotta meg az LMP Klub első találkozóját. Mint elmondta, Cegléden is lehet máshogy csinálni a politikát, amire van is közönségnek igénye. Ezután Szél Bernadett a tucatnyi városlakó előtt beszélt pártja politikájáról.
– A zöld politikának alaptézise, hogy a társadalmat össze kell tartani, hogy a fizetések ne szakadjanak szét a gazdagok és a szegények közt. A külföldi munkavállalás nem perspektíva. Robbanásszerűen erősödik a kivándorlás, miközben a boltokban nincs, aki a pultot feltöltse. Sértő a magyar munkavállalókra nézve, hogy amilyen képzettek vagyunk, olyan olcsók. – mondta a társelnök. – A földprivatizációval a Fidesz nagybirtokrendszert hozott létre, és tönkretette a gazdálkodás lehetőségét. A tényleges gazdálkodókat tessékelték ki földjeikről. Az LMP-nél alapvetés a kis- és középvállalkozások erősítése. Sok helyen jártam az országban és azt tapasztalom, a Fidesz varázsa kezd eltűnni. Az emberek nyitottak lettek más politikára. A legfiatalabb parlamenti pártként nem adhatjuk fel, mert ez a tenni akarók pártja. – zárta beszédét az elnökasszony.
Fotó: Kisfaludi István
SZÉL BERNADETT 2971

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

DK jelölt

Újabb országgyűlési képviselőjelölt személyére derült fény az immár 14....

Édesanyját bántalmazta

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Szolnokra „igazoltak” a Lőrincz-fivérek

A magyar birkózósport legeredményesebb testvérpárja, Lőrincz Tamás és Lőrincz...

Főispán az alpolgármester választási ügyről

Az alpolgármester választás ügyében is nyilatkozott Dr. Tarnai Richárd...

Új igazgató az Örkényi úti iskolában

Új intézményvezető áll az Örkényi úti iskola élén: Rácz...