12.8 C
Cegléd
2026. szeptember 22. kedd
spot_img

„Meglátogatná valaki a kórházban a férjem?”

Bár sok mindenre lenne szüksége, mégis lelki támogatást kér – írja egy nehéz helyzetbe került ceglédi hölgyről szóló cikkjében a Blikk. Gombai Virgínia olyan embereket keres, akik meglátogatnák leuké­miás férjét a kórházban, mert ő nem tud mindennap mellette lenni.
– Hat hónapos terhes voltam, amikor Laci rosszul lett a munkahelyén – mondta el a lapnak Virgínia. – Kórházba vitték, ahol kiderült: agydaganata van. Azonnal megoperálták, és viszonylag hamar fel is épült. Amikor Réka világra jött, már a varratokat szedték ki belőle. Volt egy pár békés hónapunk, azonban nem ért véget a kálváriánk. Ismét kivizsgálták, és ekkor már nem jöhetett haza: kiderült, hogy az agydaganattól függetlenül leukémiája és nyirokrákja is van. Laci azóta kórházban van. Intézem a steril szoba kialakítását, és közben próbálom benne tartani a lelket. Amikor pedig az adjkiraly.hu adománykérő oldalra regisztráltam, nem adományt kértem, hanem azt, hogy látogassák őt, én ugyanis csak hetente egyszer jutok el hozzá. Lászlónak volt egy pánikrohama, ezután azt mondták neki beszélgetőpartnerre lenne szüksége.
A csontvelő-transzplantáció lényege, hogy a szervezet kóros csontvelejét gyakorlatilag kiirtják, a helyére pedig új, egészséges csontvelői őssejteket ültetnek. Ezek származhatnak saját, korábban levett mintából vagy ismeretlen donortól. A világon nagyjából 200 millió csontvelődonort tartanak nyilván, a betegek 30 százalékának nem találnak alkalmas mintát.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...