8.9 C
Cegléd
2025. május 20. kedd
spot_img

Megnyitott a RepTár

Szeptember 1-jén nyitott meg a RepTár, a Szolnoki Interaktív Repülőmúzeum.  A múzeum több mint 4 500 m2 fedett kiállítóterével, és mintegy 60 000 m2 alapterületével több, mint egy nagy repülőgép emlékpark. Az itt található nyugdíjazott és restaurált gépek mellett ugyanis megannyi interaktív eszköz kínál különleges élményt a látogatóknak. A RepTár nem csak kiállítóhely, de élményeket és szórakozást kínáló tematikus park is, amely a repülés szerelmesei mellett remek kikapcsolódást kínál családoknak, baráti társaságoknak.Megnyitott a RepTár
A RepTárban elhelyezett gyűjteményt a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakembereinek segítségével állították össze. A kiállított tárgyak között muzeális értékű hadirepülőgépek, helikopterek, haditechnikai eszközök éppúgy megtalálhatók, mint a hajtóműmodellek, és a hazai repüléstörténet egyéb relikviái. A nemzetközileg is jegyzett katonai repülőgép gyűjtemény, melyet eddig a Szolnoki Repüléstörténeti Kiállítóhelyen látogathatott a közönség, új darabokkal kiegészülve költözött a RepTárba. A kiállított repülő szerkezeteken túl – melyek közül többnek a botkormánya mögé is beülhetünk – megannyi érdekesség várja a látogatót: hajtóművek, légvédelmi eszközök, különböző relikviák segítenek megismerni a magyar repülés történetét. A haditechnika iránt érdeklődők örömére minden repülőgép, helikopter részletes specifikációval kerül bemutatásra. Akiket az adatok kevésbé kötnek le, azok számára interaktív- és elektronikai eszközök teszik élvezetessé a múzeumi sétát. A gyerekeket játszótér, a felfrissülni vágyókat kávézó, a kalandorszívűeket pedig akadálypálya várja.Megnyitott a RepTár
Fotók: Miabonyunk.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Aláírás gyűjtés a pókbangós rétért

A ceglédi közösségi média csoportokban jelent meg Sas Annamária...

Újabb gólyamentő-akció Abonyban

Két egymást követő mentőakcióra is szükség volt az abonyi...

Videós összefoglaló a ceglédi tűzoltók évéről

„Egy év a lángok között – a ceglédi tűzoltók...

Kisfia lesz Ungvári Miklósnak

A világversenyeken számos érmet nyert, ceglédi származású judós, Ungvári...

Országos bajnokság Cegléden

Egy héttel a szabadfogású és női országos bajnokság után...