7.1 C
Cegléd
2026. szeptember 23. szerda
spot_img

Próbaidős őrmesterek fogadása

A Ceglédi Rendőrkapitányság vezetői ünnepélyes állománygyűlés keretében fogadták a rendőrkapitányságon újonnan szolgálatban álló 11 fő próbaidős rendőr őrmestert, akik járőrtárs beosztásban kezdik meg rendőri hivatásuk gyakorlását. A pályakezdő fiatalok közül 5 fő a Ceglédi Rendőrkapitányság közrendvédelmi, illetőleg közlekedésrendészeti osztály, 2-2 fő pedig az Albertirsai, az Abonyi, illetőleg Jászkarajenői Rendőrőrs állományának mindennapi munkáját segítik.

Próbaidős őrmesterek fogadása

Török Csaba r. alezredes kapitányságvezető köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a kollégák munkájára hosszú távon számít, kiemelve azt, hogy rendőri hivatás gyakorlásában igazán csak az lehet sikeres, aki szakmailag és emberileg felkészülten áll nap, mint nap szolgálatba, törvényes szakszerű intézkedésekkel segíti az állampolgárok életét. A kapitányságvezető felhívta a figyelmet arra, hogy a pályakezdők mentorálása – segítése kiemelt feladatát képezi a vezetői és beosztotti állománynak, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy az újonnan felszerelt ceglédi rendőrök minél gyorsabban beilleszkedjenek a kapitányság kollektívájába.

Sajtóközlemény alapján

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

70 polgárőr érkezett Nyársapátra

Közel hetven polgárőr vett részt szeptember 20-án Nyársapáton a...

Kidőlt fa bénította meg a ceglédi vasútvonalat

Komoly fennakadásokkal indult a hétfő reggel a ceglédi vasútvonalon....

Idős nőt fosztott ki

A Ceglédi Járási Ügyészség kifosztás bűntette és más bűncselekmény...

A Blikk is a ceglédi kutyát keresi

Három éve tűnt el egy ceglédi tanyáról Fegya, a...

A szalonok sikerének titka: rendszerek a kulisszák mögött

Belépve egy igazán sikeres szalonba, azonnal érezni fogod a...