18.8 C
Cegléd
2024. április 12. péntek
spot_img

XXI. Kossuth Toborzó

Idén 21. alkalommal rendezi meg Cegléd városa a Toborzó Ünnepély hagyományőrző rendezvényét, mely Kossuth Lajos toborzó beszéde előtt tiszteleg. 2014-ben az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listájára is felkerült a Kossuth Kultusz ceglédi hagyománya a Turini Százas Baráti Körnek köszönhetően.

Az idei Toborzó Ünnepély Huszár Fesztivállal is kiegészül, melyben a szombati több száz fős hagyományőrző felvonuláson túl, helyet kap majd huszár és katonai tábor is, ahol a 48’-as katonaélet mindennapjaiba kaphatunk betekintést. Díszvendégünk a balatonfüredi Reformkori Hagyományőrző Egyesület, melynek tagjai reformkori viselettörténetet is bemutatnak. A Nemzeti Honvéd Díszegység Díszelgő Zászlóalj különleges bemutatóját is megtekinthetik a kilátogatók.

Elrendezés 1Vasárnap fúvószenekari találkozó mellett Gyerektoborzóval várjuk a hozzánk látogatókat. A gyerekeket fajátékok, körhinta, toborzó iroda, őrségváltás, céllövölde, utcaszínház és gólyalábas műsor szórakoztatja. Meghirdetjük az első Kossuth-szakáll versenyünket is, melyre jelentkezni a rendezveny@cegled.hu címen lehet. Gyermekkategóriában várunk mindenféle ragasztott, varrt, festett szakállat. Felnőttek pedig természetes teljes szakáll kategóriában nevezhetnek.

Kísérőprogramként testvérvárosunk, Csíkszereda fotókiállítása látogatható a Színházterem előterében. Szeptember 22-én 17.30-tól a Városháza Dísztermében kerül bemutatásra Cegléd füstöse című könyv második kötete. A könyv az 1909 és 1978 között működő, Cegléd-Csemő-Hantháza vonalon működő kisvasút – ahogyan a ceglédiek emlegetik – a csemői-kisvonat történetét dolgozza fel. Természetesen lesz míves portékák vására, ízek utcája is.

Két napon keresztül Pest megyei Értékek Napja is megrendezésre kerül. A Nemzeti Művelődési Intézet Pest megyei irodájának szervezésében bemutatkozik a megye 18 régiója. Nemzeti Érték Vándortérkép és Hungarikum Játszóház vár mindenkit. Nem marad el a Civilsziget sem, ahol helyi szervezetek mutatkoznak be, de a 150 éves Vöröskereszt korhű bemutató sátra, a rendőrség és a katonaság toborzósátrai is helyet kapnak.

Természetesen könnyűzenei és világzenei koncertek is lesznek, a helyi zenészeinken túl fellép többek között Fehérvári Gábor Alfréd (Freddie), a Kowalsky meg a Vega, a Margaret Island, Szabó Balázs Bandája. Egy különleges zenei produkcióval zárjuk a vasárnapot és a Toborzó Ünnepélyt, két LGT legenda látogat városunkba, Solti János és Karácsony János, akik kiegészülnek Heinz Gábor (Biga) és az Abrakadabra zenekarral, és Zenevonat című produkcióval a Locomotiv GT nagy slágereit szólaltatják meg.

Ezekben a napokban a Kossuth Múzeum ingyenesen látogatható! Kérem tekintsék meg programjainkat, látogassanak ki  helyszíneinkre és ünnepeljünk együtt!

a Toborzó Ünnepély szervezői

 

… A Ceglédi Panoráma aktuális lapszáma a címlapképre kattintva lapozható …

 

XXI. Kossuth Toborzó Ünnepély és Huszár Találkozó
2016. szeptember 23-25.

Cegléd Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját

KOSSUTH LAJOS CEGLÉDI TOBORZÓBESZÉDÉNEK

  1. évfordulójára rendezett ünnepi eseményekre.

PROGRAMOK:

  1. szeptember 23. péntek

9:00-10:30 A „Cegléd Város Díszpolgára” címmel kitüntetettek és az egykori polgármesterek sírjainak koszorúzása a város egyházi és köztemetőiben

11:00 ,,A Kossuth toborzó beszéd”

Helyszín: a beszéd eredeti helyszíne a Kossuth és a Szabadság tér sarkán.

Közreműködnek a város általános iskolái, a Táncsics Mihály Általános Iskola énektagozatának vezetésével.

11:15 Kossuth tábla koszorúzása
18:00 Kossuth szobor koszorúzása a város testvérvárosai és a Kossuth nevét viselő intézmények által.

Kossuth Múzeum, Kossuth Gimnázium, Művelődési Központ, Polgármesteri Hivatal, Kossuth cserkészcsapat, Testvérvárosi küldöttségek, Turini százasok

18.30 Csíkszeredai alkotók köszöntése a Ceglédi Galériában.

18:30 Fehérvári Gábor Alfréd (Freddie) élőkoncert

19:45 Oti Acoustic  (kisszínpad, Eötvös tér)

21:00 Kowalsky meg a Vega élő koncertje (nagyszínpad, Kossuth tér)

22:30 Gríz koncert (kisszínpad, Eötvös tér)

  1. szeptember 24. szombat

 

Nagyszínpad, Kossuth tér

10.00 Hagyományőrző felvonulás a Rákóczi úton vonul végig és érkezik be a Kossuth térre. (Indulás a vasútállomás elől.) Résztvevők: 144. számú Kossuth Cserkészcsapat; Bács-Kiskun Megyei Huszár Bandérium, Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrzők, Cegléd és Vidéke Unghváry László Borrend, Ceglédi Fúvószenekar, Ceglédi Táncegyüttes,  Jászkun Magyar Királyi Honvéd bakák, Mogyoródi Sándor Huszárok és Történelmi Lovas Hagyományőrzők Egyesülete, Nagykátai Kossuth Lajos Hagyományőrző Csapat gyalogos honvédjei, Patkós Irma Művészeti Iskola néptáncosai, Tápióbicskei Bitskey Gáspár Hagyományőrző Tüzércsapat.

10:00 Népdalkörök műsora a felvonulás idején, a színpadon. Vezeti: Csipkó Magdolna

11.00          KDCS8 Nemzeti Honvéd Díszegység Díszelgő Zászlóalj látványos bemutatója

Kossuth beszéd

Ünnepi köszöntőt mond: Takáts László Cegléd Város polgármestere

Ünnepi beszédet mond: Földi László országgyűlési képviselő

12.00  Hagyományőrző Egyesületek műsora
Balatonfüredi Reformkori Hagyományőrzők viselettörténeti bemutatója, Ceglédi Táncegyüttes, Patkós Irma Művészeti Iskola, Tetz Alapfokú Művészeti Iskola, Reformkori Hagyományőrzők keringője.

12.30 Dísztestületi ülés
Polgármesteri köszöntő, Testületi ülés, Díszpolgári cím átadása

14.00  Népzenei koncert

15.00 Roma Táncház

16:30 Máskép Zenekar (Utcazene Fesztivál)

19:00 Margaret Island koncert

21:00 Szabó Balázs Bandája koncert

Kis színpad, Eötvös tér

A nap folyamán 48’-as Katonai Tábor a Jászkun Magyar Királyi Honvéd Alapítvány, a Bács Megyei Huszár Bandérium és a  Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület szervezésében.

Puskagolyó öntés, kovácsműhely, 48’-as játszóház.

19.45 Petrik G. Band

22.30 Fellépő (szervezés alatt)

  1. szeptember 25. vasárnap


Kis színpad, Eötvös tér

10:00-17:00  Gyerektoborzó

Tematikus játéksor gyerekeknek és családoknak, melynek végén az újoncok készen állnak, hogy Kossuth seregéhez csatlakozzanak. Lesz itt toborzó ahol kiképzés alatt menetelni, sorakozni, katonanótákat énekelni tanulnak az újoncok. Vágta falovon zászlóval a kézben, őrségváltás az őrbódé előtt, céllövölde.

Tarisznyás Műhely káka sisak, kukorica kard, káka lovacska kézműves foglalkoztatója.

15:30 Langaléta Garabonciások: Háry János a rettenthetetlen

17:00 Csavar Színház: Nagyidai Cigányok (Csallóköz)

Nagyszínpad, Kossuth tér

14.00 Offella Sándor Hagyományőrző Népi Együttes műsora (Tápiószecső)

15.00 Fúvószenekarok műsora

18.30 Zenevonat az LGT legendáival. Solti János, Karácsony János közreműködik Heinz Gábor és az Abrakazabra zenekar.

Kísérő rendezvények:

szeptember 22. (csütörtök)

17.30 „Cegléd füstöse” könyvbemutató. Helyszín: Városháza Díszterem.

A könyv az 1909 és 1978 között működő, Cegléd-Csemő-Hantháza vonalon működő kisvasút – ahogyan a ceglédiek emlegetik – a csemői-kisvonat történetét dolgozza fel.

szeptember 24-25. Bemutatkozik Pest megye! Pest megyei Értékek Napja a Nemzeti Művelődési Intézet Pest megyei irodájának szervezésében. Magyar Érték Vándortérkép és Hungarikum Játszóház. Helyi értékek, megyei értékek Pest megye 18 járásából!

Két napon keresztül:

Civil Sziget
Kirakodóvásár
Ízek Utcája

Kovácsműhely, körhinta, fajátékok.

Vöröskereszt  korhű bemutató sátor.

A Kossuth Múzeum ingyenesen látogatható ezeken a napokon.

A rendezvény főtámogatói:

  • NKA
  • OTP
  • BÁCSVÍZ

 

Szeretettel várjuk Önöket, ünnepeljünk együtt!

A műsorváltoztatás jogát a szervezők fenntartják!

A rendezvények ingyenesen látogathatóak.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...

15 éves a Nia játékbolt

Idén 15 éves a Nia játékbolt Cegléden, ahol csaknem...

Válogatottságért küzdöttek

Hétvégén rendezték az U17-es korosztály második válogató versenyét. Szombaton...