15.4 C
Cegléd
2026. június 14. vasárnap
spot_img

Fejlesztések Albertirsán

fazekaslaszloZajlanak a településrendezési tervcsomag módosításának tervezési munkái, megújul a volt zsinagóga és kosárlabda csarnok is épül a szomszédos Albertirsán. A fejlesztésekről, tervekről Fazekas László polgármester nyilatkozott lapunknak:
– Önkormányzatunk megbízott egy céget, amely a településrendezési terv módosításának  minden fázisában egyeztet a lakossággal. – tájékoztatott a város első embere. – Ennek a folyamatnak az első állomása a két héttel ezelőtt megtartott Városnapon volt, ahol sokan elmondták véleményüket, hogyan képzelik el a települést a jövőben. Ezzel párhuzamosan készül a város új közlekedési koncepciója is. Konkrét beruházások megkezdéséről is beszámolhatok: heteken belül megkezdődik öt belterületi út építése 37 milliós költségvetéssel, ebből három eddigi földút kap aszfaltborítást. A kiviteli tervek engedélyezése zajlik a másik nagy beruházásunknál a zsinagóga rekonstrukciónál, amely a Norvég Alap támogatásából valósul meg. Ennek az elkészülési határideje igen közeli, április 30., de mivel nagyrészt belső munkálatokról van szó, így tartható. A felújítást követően, az épület kulturális célokat szolgál majd. Konkrétan kiállító- és hangversenyterem lesz a fő funkciója. Utóbbit kiváló akusztikai jellemzői teszik lehetővé. A kiviteli tervek készülnek a TAO támogatásból megépülő új kosárlabda csarnokról is, amely három kosár- és egy kézilabdapályát foglal majd magában. A mintegy 2300 négyzetméteres sportcsarnok 2017-18-ra készül majd el.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Vádat emeltek egy nő ellen segítségnyújtás elmulasztása miatt

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen,...

Középmezőnyben zárt a CVSE U12-es csapata, Báger Barbara aranyérmes Bukarestben

Eredményes hétvégét zártak a CVSE birkózói: az U12-es szabadfogású...

Hogyan nőnek az online kaszinók a digitális korban

Az online játék piaca ma gyors ütemben alakul. Aki...

Országos sikereket a hazai döntőben

A hazai Fitkid élvonal gyűlt össze Cegléden május végén,...

Angol nyelvfejlesztő játékok gyerekeknek 

Az angol a világ egyik legelterjedtebb nyelve. Egyre többen...