15.1 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Háromból kettő győzelem a hétvégén

Eredmények:
NB I.    09.17.
Egri Coop SE  I.- Szuperinfó-CVSE I.  11:7  
Győztek:Bedő Zoltán 4,Biedermann Dániel 2,Molnár Gergely 1
A második fordulóban idegenben lépett fel először az első csapat mivel a Kecskemét elleni összecsapást 09.25-re halasztották.
Nem kezdődött jól a találkozó, hiszen mindkét párost elvesztettük egyiket döntő játszmában.
Az ellenfél elhúzott 5:1 majd 6:2-re csak az új játékosunk Bedő Zoltán tudta meccsben tartani a csapatot. Harcos jó játékkal minden mérkőzését megnyerte.
Biedermann Dániel játéka az utolsó két mérkőzésre  feljavult és megcsillant a remény a döntetlenre 7:9-es állásnál, de mindkét utolsó mérkőzést döntő játszmában  elvesztettük.Molnár Gergely betegséggel a háta mögött vállalta a játékot.
Az egész találkozó alatt 6! döntő játszmás mérkőzést vesztettünk és csak 2-őt nyertünk meg. Ezen a találkozón az ellenfél jól játszott és a szerencse sem állt mellénk, ennek ellenére a döntetlen minimum elvárás lett volna.
Pest Megye A     09.17.
Csömöri ASE I. – Szuperinfó-CVSE III.      5:13
Győztek: Fodor Árpád 3,Péter Aladár 3.Szalkai Attila 3,Lőrinczi Károly 3 és a Szalkai A.-Péter A. páros.
Az ellenfélnél Németh Károly sokszoros magyar bajnok tudott csak nyerni, a mieink nem adtak esélyt a többieknek.
Pest Megye C
Szuperinfó-CVSE IV.- Délegyházi ASE  18:0
Győztek: Szabó Márk 4, Hörömpő Ferenc 4,Szabó Márk 4,Tótin Kristóf 4  és a Tótin-Bozsó és a Szabó – Hörömpő párosok.
Az újonc Délegyháza nem okozott gondot fiataljainknak. Két forduló után magabiztosan vezetik a bajnokságot.
Ifjúsági és Serdülő Horvát Nemzetközi Bajnokság Varasdin 09.14-19.
Eredmények:
Serdülő csapat legjobb 8 közé került
Magyarország „B” csapata (Ócsai Máté, Terék Norbert -KSI, Huzsvár Erik-KSI alakulat)
Egyéni:
Vigaszág 3.hely Ócsai Máté Szuperinfó CVSE
A rangos és igen népes mezőnyben Máté, aki még csak újonc korú nagyszerűen helytált.
A 19 csapatból a selejtező csoportot Örmény, Svéd és Román-Montenegrói duót legyőzve a legjobb 8 közé kerültek, ahol a Belgáktól kaptak ki.
Az egyéniben a szenzációs 3. helyet szerezte meg a vigaszágon, ami a mezőnyt és az életkorát nézve nagyszerű teljesítmény, hiszen ezt 15 évesek között érte el.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Link 1: https://www.desirel.be/       Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli,...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...