20 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Győzelem a Magyar Kupában

A Magyar Kupa 2016/2017-es sorozatát Csepelen kezdte meg a csapat. Az NB III-as ellenfél elleni mérkőzésen nem csak a továbbjutás volt a cél, hanem hogy visszataláljunk a győzelem útjára.

Az első félidőt ennek megfelelően kezdte a csapat, az első percektől domináltunk, folyamatosan alakítottuk ki a helyzeteket, lehetőségeket. A védelmünk is a helyén volt, a félpályán is alig engedték át a hazaiakat. A fölény a 25. percben góllá érett, Markó szabadrúgásába nem tudott senki beleérni, a labda pedig a kapus előtt megpattanva a kapuba kötött ki. A félidő hátralevő részében a Csepel mindössze két veszélyesebb támadást tudott vezetni, de Verebélyinek nem kellett nagy védést bemutatnia egyik esetben sem. Ellenben mi tovább rohamoztuk a harmadosztályú csapat kapuját, a félidő végéhez közeledve Horváth hagyta ki a legnagyobb lehetőséget, amikor átemelte a kifutó kapus felett a labdát, de az nem sokkal a kapu fölé is hullott.

cvse_gyozelem1

A második félidőt azonban sajnos gyengébben kezdtük, a Csepel több veszélyes akciót is tudott vezetni. A hazaiak ettől felbátorodtak és megnehezítették a dolgunkat a második játékrészben, amit továbbra is mi domináltunk. Baboleknek volt több lövése, amiből egyet bravúrral védett a hazaiak kapusa, Horváthot pedig buktatták a büntetőterületen belül, de a játékvezető nem fújt tizenegyest. A 4 perces hosszabbítás utolsó perceiben már a hazaiak kapusa is feljött a pontrúgásoknál, de az eredmény már nem változott 1:0-ra nyertünk Csepelen.

Várjuk a Magyar Kupa következő körének sorsolását.

cegledfoci.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...