14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Dolgozói béremelést!

Dolgozói béremelést!Sajtótájékoztatót tartott Volner János, a Jobbik alelnöke a ceglédi Városháza előtt szeptember 22-én. Volner elmondta céljuk az őszi parlamenti időszakban elérni a dolgozói béremelést. Kifejtette: a kormány a magyar munkaerő versenyképességét az olcsó és kiszolgáltatott munkaerőre alapozza, nem pedig a magasabb hozzáadott értékű termelésre. Kitért arra, hogy pártja törekvései között szerepel az egyszámjegyű személyi jövedelemadó, a minimálbér drasztikus emelése és az utána fizetendő szja eltörlése, emellett a külföldről hazahozandó dolgozóknak is adókedvezményeket biztosítanának. Azt is szorgalmazta: induljon el egy olyan nemzetközi kezdeményezés, ami a magyar munkaerő bérfelzárkóztatását célozza. Ezt azzal indokolta, hogy lassan le kell küzdeni a nyugat-európai bérekhez képest fennálló különbséget, amely a küldöldre vándorlás mértékének csökkenését is segítené. A képviselő ezen lépések forrásaként a korrupció felszámolását, a kormányközeli oligarchák visszaszorításást és a jegybank osztalékának költségvetésbe fizetését jelölte meg. Ceglédre vonatkozóan megjegyezte: városunkban és környékén különösen a fiatalok elvándorlása és a budapesti bérekhez képest alacsony fizetések akadályozzák a térség gazdasági fejlődését.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...