18.3 C
Cegléd
2026. július 21. kedd
spot_img

Érdemes (a Gimiben) tanulni

Gulyás ZoltánA nyáron minden középiskola izgalommal várja a híreket: a már végzett tanítványoknak sikerül-e a kiválasztott szakmában elhelyezkedni, bejutnak-e egyetemre, hogyan boldogulnak az életben.

A ceglédi gimnáziumban július 26. – noha a nyári szünetre esett – fontos nap volt, ugyanis ekkor hirdették ki az idei felvételi ponthatárokat. Az eredményeket ismerjük, már a beiratkozások is lezajlottak, indul a felsőoktatás is, és ezzel kapcsolatban kérdeztük Gulyás Zoltán igazgató urat:

– Milyen továbbtanulási eredményeket hozott az elmúlt tanév?

-„Számunkra a nyár is tartogat meglepetéseket, hiszen együtt drukkolunk a diákjainkkal, hogy sikerüljön mindenkinek a felvételi, s ott tanulhassanak tovább, ahol szeretnének. 2016-ban 128-an érettségiztek, közülük 125-en szerettek volna főiskolán-egyetemen tanulni, s örömmel mondhatom, hogy 115-üknek sikerült, ami 92 %-os eredmény!

-Nagy öröm a számunkra, hogy tanítványaink kb. 60 %-a az 1. helyen van benn, tehát megint van ceglédi gimis például a Corvinus nemzetközi gazdálkodás szakán, az ELTE jogi karán vagy a Semmelweis Egyetem általános orvosi karán. De mindenkire büszke vagyok, aki bejutott, hiszen elit budapesti vagy egyházi gimnáziumok tanulóival kellett versenyezniük.

-Milyen szempontok szerint döntenek gimnazisták?

-„Nagyon fontos, hogy a végzősöket február elejére felkészítsük, hogy a lehető legjobban tudjanak dönteni, ki merre veszi az útját. Nehéz a dolguk, hiszen a vágyakat, álmokat kell összhangba hozni a képességekkel, az addig befektetett munkával, de mérlegelni kell azt is, hogy ki milyen érvényesülési lehetőségeket keres az életben. Sok-sok beszélgetés van ilyenkor a szülőkkel, ismerősökkel, s természetesen a kollégáimra is számíthatnak a gyerekek, így végül mindenki megtalálhatja a számára testhez álló pályát.

-Ha jól tudom, a ceglédi gimnáziumban évek óta 80 % feletti a továbbtanulási arány, hogyan sikerül ezt az eredményt tartani, sőt növelni?

-Igen, az utóbbi 5 évben folyamatosan magas a továbbtanulási arányunk, ezt csak fővárosi, egyházi és megyeközponti gimnáziumok mondhatják el még magukról, de ott sem mindegyik.

-A vidéki iskolák között a Kossuth Gimnázium előkelő helyen szerepel. Minek köszönhető ez?

-A kollégáim sokat és jól dolgoznak a diákokkal, a diákok sokat tanulnak, s a szülők erejükön felül egészítik ki az iskola anyagi-technikai feltételeit. Köszönöm mindenkinek, mert az eredmény az egész közösség közös sikere. Egyébként a 92 %-os eredménnyel majdnem megismételtük az utóbbi 5 év legjobb eredményét: 2013-ban 94 %-os volt a továbbtanulási mutatónk.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

A nyári hőség kihívásai és az elektromos kerékpárok előnyei

A forró nyári hónapokban a kerékpározás kihívást jelenthet a...

Villanypásztor szabályozás és jogi keretek

Villanypásztor telepítésekor elengedhetetlen, hogy tisztában legyél a vonatkozó szabályozásokkal...

Innovatív kőburkolatok a XXI. században

  Az építőipar mindig is meghatározó szerepet játszott a városképek...

Mikor érdemes a kölestésztát választani a konyhában?

A tészta az egyik legnépszerűbb alapanyag a konyhában, hiszen...

Kutyák és paraziták: tudományos tények és az internetes mítoszok

Manapság szinte minden gazdi igyekszik mindent megtenni a kedvence...