17.1 C
Cegléd
2025. július 19. szombat
spot_img

Szüret

images_2016_jozsibaMúlt csütörtökön kikészítettem a hordókat, hogy kitakarítsam, előkészítsem az új must készítésére. A képen látható hordókat édesapámtól kaptam, másikat jó ismerősömtől. Apám már fentről figyeli a tevékenységemet, melyet tőle tanultam. A lánykám átjött és mondta viccesen: ”Apa nem kell szüretelni, hiszen már telivannak a hordók” – vízzel, hogy bedagadjanak.

fenykep-0072Régebben még ünnep volt a szüret, főként a gyerekeknek. Lovaskocsival mentünk Zöldhalomba. A nagy kádakban odafelé gyerekek voltak, akik fogták a szélét, így utaztunk. Reggelire szalonna, szalámi, töpörtyű, hagyma és friss kenyér volt. Ebédre pedig birkapörkölt. A szüretelők folyamatosan kiabáltak: ”puttonyos”, így jól haladt a munka. Viszont a véletlen elmaradt szőlő (benge) után a hölgyektől puszit követelt a puttonyos. A többlet mustot édesapám a Szív utcai gyűjtőbe leadta. Ez is a múlté, már lebontották a napokban.

Egy kis vicc szerint: Két szomszéd beszélget. – Milyen már a bora szomszéd? Erre az a kerítésen átnyúlva megkínálja a szomszédot. Aki iszik belőle, azonnal elvágódik „Azonnal mentőt! Ez igazi bor!”- felkiáltással, mert ő csak pacsmagolt, nem szőlőből készítette a borát.

Én maradok a hagyományos készítésnél. Először must, utána murci, s kivárva hogy megérjen, lefejtve, kész a finom zamatos nedű. Igaz, sok munka van vele, de megéri. Mindenkinek azt kívánom, hogy jó bort igyon!

Józsi bá

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...