1.1 C
Cegléd
2025. február 13. csütörtök
spot_img

Véget ért a 2016/2017 évi Ceglédi Dühöngő Bajnokság őszi fordulója

A városban nagy népszerűségnek örvendő amatőr, lakótelepi futball bajnokság már a harmadik kiírásánál tart 2015-ös indulása óta, melynek feltételeit az önkormányzat biztosítja, a lakosságnak nyújtott ingyenes sportolási lehetőségek keretében (Nyitott Tornaterem Program).

Ebben az évben a korábbi tapasztalatokat felhasználva a lebonyolítás formájában jelentős változásokat vezettünk be: a csapatok létszámát 10 főre emeltük, az alapszakaszt – ahol mindenki megmérkőzik mindenkivel – majd egy alsó és felsőházi rájátszás követi. Ebben a rendszerben a résztvevő csapatok összességében több mint 90 mérkőzést játszanak. Ez után derül ki, hogy ki lesz a III. Ceglédi Dühöngő Bajnokság győztese.

A zömében ceglédi fiatalokból álló közösség nagy többsége a 18-25 éves korosztályból. kergeti a labdát. Nagyon büszkék vagyunk arra is, hogy van egy hölgy futballistánk is.

14469727_687734298057273_6527460677071151359_n

A bajnokság állása az őszi négy forduló után:

            csapatnév                      mérk    gólk     pont

  1. ÁRPÁD FC- CEGLÉD       6            +36      18
  2. KEDVENCEK                     6            +34      13
  3. SZÁMÍT?!                          5            +11      13
  4. KÉK NARANCS                 6            +18      12
  5. ASTRA                                5            +10      9
  6. ÁRPÁD FC-TÖRTEL        6            – 13      9
  7. IMI FAN CLUB                 7             – 11      6
  8. KONTRA                            6             – 12      6
  9. ESÉLYÜNK SE                  7             – 6        3
  10. ÚJVÁROS TIGRISEI       6             -57       0

A góllövőlista állása:

Simon Gergő –   ÁRPÁD FC-CEGLÉD 22 gól

Dely Gábor   –   KEDVENCEK               18 gól

Fülöp Csaba  –   ESÉLYÜNK SE           12 gól

Jövő tavasszal folytatódnak a küzdelmek, de a csapatok addig is a december 10-i Winter Cup teremtornára készülnek, amelyre a nevezés novemberben indul.

Bővebb információ: www.facebook.com/duhongobajnoksag

Jezerniczky Attila
sport koordinátor

Fotó: Kőházi Ádám

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

DK jelölt

Újabb országgyűlési képviselőjelölt személyére derült fény az immár 14....

Édesanyját bántalmazta

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Szolnokra „igazoltak” a Lőrincz-fivérek

A magyar birkózósport legeredményesebb testvérpárja, Lőrincz Tamás és Lőrincz...

Főispán az alpolgármester választási ügyről

Az alpolgármester választás ügyében is nyilatkozott Dr. Tarnai Richárd...

Új igazgató az Örkényi úti iskolában

Új intézményvezető áll az Örkényi úti iskola élén: Rácz...