1.1 C
Cegléd
2025. február 13. csütörtök
spot_img

Erdei laska

images_2015_borda– Hál’ Istennek, az idei ősz kedvez a gombának! – gondolta az öreg. Óvatosan fejtette le a farönkről a bársonyos, lilásszürke laska tömött csokrát. – Bár jó volt az egész év… És jó helyen van a tanya is: egy-két óra alatt be lehet járni gombászva bármelyik erdőtagot, de a szegfűgombát vagy a csiperkét termő rétek sincsenek messze.

Szeptember végén meg milyen szépen adta az őzláb! Nem sok, amit a piacon adnak érte, de hát a nyugdíj is eléggé gyengélkedik; jól jön mellé ez a kis kiegészítés. Az a kevés tinóru, óriás pöfeteg – a gondosan titkolt helyekről – kész „valuta”, ajándékba adva…

Kicsit később érek a piacra, de ezt a jó helyet nem hagyom itt! A zsenge, fiatal gombát úgyis hamar elkapkodják. Hoppá, ott is egy szép csokréta laska!

Nyúlt érte, de lehajoltában valami furcsaság ragadta meg a figyelmét: a közelben egy fiatal ostorfa lombja megrázkódott, aranyló levelek zuhatagát pergetve – holott körülötte mozdulatlanok maradtak a fakoronák.

– Tehát szél nem lehet! Hanem akkor mi mozgatja a kis fát? – Kissé tátott szájjal, mozdulatlanul fülelt. Ismét megremegtek a celtisz ágai, s a hulló levelek zizegésébe avartipró zörgés vegyült, majd rövid, sípolásszerű nyüsszentés hallatszott. Oldalra lépett a fatörzs takarásából: néhány méternyire előtte egy fiatal, német juhász-kinézetű kutya ült a sudár fácska tövénél. Szomjasan lihegett, leffegő nyelvére nyálhab szikkadt. Riadt tekintettel nézte a közeledő férfit, aztán menekülni próbált, de ugrását félbetörte a mellső lábára fonódott dróthurok. Teste bukfencezve puffant az erdő talajára, ki tudja, hányadszorra már… A kínlódásában kapart mélyedésben földdel keveredett az avar.

Az öregember magában a hurkozó orvvadászokat átkozta, miközben lázasan töprengett a kutya kiszabadításáról.

– De te is bűnös vagy: mentél az őzek csapáján, oszt’ rajtavesztettél! Minek csavarogsz a gazdád nélkül? – korholta csöndes szóval. Lassú mozdulattal nyúlt előre, és ujjai közé fogta a drótot, – előbb egy kézzel, aztán mindkettővel. Hajlítgatva igyekezett eltörni az egyre inkább átmelegedő acélos huzalt, minél messzebb az állat lábától. A kutya félrefordított fejjel, halkan morgott.

– Nem is tudom, hogy’ merem… Remélem, nem harapsz meg ijedtedben! – beszélgetett hozzá, maga elé nézve. A szeme sarkából látta, hogy formás szuka, s nem lesoványodott, csavargó jószág. Sőt: domborúan teltnek tűnt a horpasza… Végre elpattant a drót. A kutya hátraugrott, egy lekopaszodott sajmeggy-bokor védelmébe. Sérült lábát magasba emelte, és várakozóan az öregre függesztette a tekintetét.

– Mit akarsz? Le kéne venni a hurkot, tudom én, de nem ismerlek… Menj haza, a hülye gazdádhoz, aki nem vigyáz rád! Hallod? Takarodj! – toppantott feléje, hogy elriassza. A szuka távolodó csörtetése egyre halkult, végül újra csend lett az erdőben; levélsusogással, harkályrikkantással, cinkepityegéssel csorduló némaság.

Sok időt veszített a kutya kiszabadításával. A nyitott anorák alatt megizzadt a háta, úgy tekerte a pedált, – de mire a piacra ért, szedelőzködtek az árusok, vásárló már csak mutatóba ténfergett az asztalok között. A gombavizsgálót sem érte a helyén. Ráadásul a bicikli csomagtartójára akasztott kosarakban csúnyán összeverődött a gomba, és az ERDEI LASKA ákombákom-feliratú barna kartondarab is elmaradt valahol a sietségben. Bánatosan nézte a bódéjánál pakolászó virágárust, aki éppen a kész csokrokkal árválkodó vázák behordásához fogott.

– Hej, pedig ebből akartam virágot venni! – sóhajtotta, majd fennhangon hozzátette (nem minden célzatosság nélkül): – A páromnak máma van a születésnapja, néki vittem volna egy szép csokrot…

– No lássam, tatám, azt a gombát! – egyenesedett fel a köpcös virágkötő. – Hát, elég ramatyul néz ki… Tudja, mit? Ha kiválogathatom a javát, választhat a nagy csokrok…

Pillantása hunyorogva futott végig a vázákon, végül a jobbszélen állókra bökött: – …azok közül egyet!

– Így jártam… Bánom már, hogy elzavartam a farkaskutyát. Későn jöttem rá, hogy hasas lehet, oszt’ amiatt tették ki. Majdcsak befogadják valahol! A virág miatt ne haragudj, galambom, amér’ ilyen hervatag – de nem volt nálam pénz, frissebbet venni. A kövér Fricit még te is ismerted: amilyen számító, már biztosan azon molyolt az agya, hogy ennyi idő után úgyis mindegy…

Sóhajtva emelkedett fel ültéből. Leporolta a nadrágja ülepét, fejébe húzta a régies szabású sildes sapkát.

– Ugye nem baj, ha a kislányhoz is teszek belőle? Hadd legyen őfelőle is szép…

Nehézkesen ballagott a műkővel borított sír túloldalára. Egy piros gerberát és egy sokvirágú szellőrózsát tűzött a repedt betonvázát bélelő műanyag flakonba. Mutatóujja begyével, vigyázva megérintette a kerámiára másolt arcképet. Száraz, égő szemmel, hosszan a messzeségbe révedt. Oda, ahol valamikor régen, még olyan szépen egybe volt szerkesztve a világ.

– Reggel óta nem is ettem. – jutott eszébe, amint az erdőszélen leszállt a kerékpárról. Befelé kémlelt, a délelőtti esemény helyszínére vezető nyiladékon. – Most mitévő legyek? Fütyüljek, kiabáljak? Kezdjem keresni?

Nem kellett keresni, és hívogatnia sem… A kutya jó kőhajításnyira előtte, a dűlőúton állt.

– Vártalak. – jelezte lassú, ütemes farkcsóválással.

– Na gyere, Laska! Gyere, vegyük le azt a hurkot; ne megdrótozva menjünk már hazáig, világ csúfjára… Gyere, Laska!

A fiatal szuka bicegve, és lesunyt fejjel ugyan – de egyre bátrabban tartott feléje. A jobb mellső lábán vonszolt, majd’ méteres huzal meg-megakadt az útközép gyepén.

 Borda János

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

DK jelölt

Újabb országgyűlési képviselőjelölt személyére derült fény az immár 14....

Édesanyját bántalmazta

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Szolnokra „igazoltak” a Lőrincz-fivérek

A magyar birkózósport legeredményesebb testvérpárja, Lőrincz Tamás és Lőrincz...

Főispán az alpolgármester választási ügyről

Az alpolgármester választás ügyében is nyilatkozott Dr. Tarnai Richárd...

Új igazgató az Örkényi úti iskolában

Új intézményvezető áll az Örkényi úti iskola élén: Rácz...