0.6 C
Cegléd
2025. február 14. péntek
spot_img

Emlékhely a meg nem születetteknek

Gránit emlékoszlopot állított a meg nem született gyermekek emlékére a három ceglédi református gyülekezet az Újvárosi Református Temetőben november 1-jén. Eddig a  temetőben csak egy parcella volt, ahol a magzatokat úgynevezett „placenta-temetéssel” helyezték nyugalomra, ide kerültek az abortált magzatok is. Ócsai Tibor, a kezdeményező Újvárosi Református Gyülekezet lelkipásztora az avatáson elmondta: 1970 és 1990 között 5 millió gyermeket abortáltak Magyarországon.

– Sok az abortuszt végeznek manapság is, szinte a születésekkel egyező számút. – fejtette ki a lelkipásztor. – A terhességmegszakítások nagy része kényelmi, vagy anyagi megfontolásból történik, kevesebb az anya életveszélye, vagy a nemi erőszak, mint ok. Nem ítélkezni akarunk, hanem egy helyet, ami az emlékezés helye, de a bűnbánat helye is lehet azoknak, akik már egyszer rosszul döntöttek és előremutató jel, hogy akik még vívódnak az élet felé forduljanak. A cél az lenne, hogy erős házasságok, családok legyenek, ahová meg is születhetnek a tervezett gyerekek.

A gránit emlékoszlopon egy 127. zsoltárbeli idézet szerepel: „Az anyaméh gyümölcse jutalom.”

TÖBB FOTÓ az eseményről itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

DK jelölt

Újabb országgyűlési képviselőjelölt személyére derült fény az immár 14....

Édesanyját bántalmazta

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Szolnokra „igazoltak” a Lőrincz-fivérek

A magyar birkózósport legeredményesebb testvérpárja, Lőrincz Tamás és Lőrincz...

Főispán az alpolgármester választási ügyről

Az alpolgármester választás ügyében is nyilatkozott Dr. Tarnai Richárd...

Új igazgató az Örkényi úti iskolában

Új intézményvezető áll az Örkényi úti iskola élén: Rácz...