0.6 C
Cegléd
2025. február 7. péntek
spot_img

Újra szólhat a nagykőrösi templom harangja

Nagykőrös képviselő testülete egyhangú támogatásával két millió forintot ad a Szent László plébániatemplom harangjának javítására.– adta hírül a nagykoros.hu.
Az utóbbi időben azért némult el a harang, mert a harangszék statikailag életveszélyessé vált, állapota az egész torony bedöntésével fenyegetett. „Az ökumené híve vagyok, de meglehetősen sajátos dolog, hogy délben a református templom harangja szerint indul a tevékenységünk” – érzékeltette a helyzetet Hernádi László plébános. Hozzátette, 10 millió forintért pár évvel ezelőtt egyszer már megcsináltatták a harangszéket, de a beruházás nem sikerült. Hiába keresik azonban a kivitelező céget, mert idő közben tönkrement.
A mostani beruházás összesen 13 millió forintba kerül majd. A város támogatása mellett pályázatból, püspöki támogatással és a hívek adakozásából gyűlik össze a pénz.

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. Az ateistáktól (nem hívő) kényszerrel behajtott adókból miért építenek templomot? Magyarországon évente több mint 100 ember fagy halálra, és kb. 4 millió ember él létminimum alatt, nem luxustemplomokra kellene költeni. Az ateista adófizetők nem veszik igénybe a luxustemplomokat, és ők nem kérik luxus pénzen hizlalt intézmény fenntartását ateista nézeteik gyakorlása érdekében.
    A hívők nem hívők, hanem hiszékenyek, akik családjuk támogatása helyett finanszírozzák az egyházi vezetők luxusát, és egy olyan eszmét, melynek hitelességét az egyház 2000 éve nem bizonyította be.

    http://24.hu/belfold/2016/01/21/16-eves-fiatal-fagyott-halalra-orban-viktor-segitseget-kerik/

    Korábban még házasodni sem lehetett (pl katolikus és református), csak, ha az egyház támogatta, ezenkívül az egyházi tizedek kényszerbehajtása során söpörték le a padlást, ürítették ki a családok éléskamráját. Csehországban a történelem során az embereknek elegük lett a vallásháborúkból, ezért a templomokat, egyházakat felszámolták. Ezt kellene itt is tenni az egyházakkal. Hajléktalanszállók, menhelyek, közösségi helyek kialakítását a lopott egyházi vagyonokból, hogy emberéleteket lehessen menteni, ne pedig pedofil, temetésbizniszen meggazdagodó egyházakat. A címerből vegyék ki a koronát, és a keresztet, mert nem csak vallásos emberek élnek itt és nincs egyszemélyi diktatúrát jelentő királyság!!!

    Ne falazzon a kdnp és a katolikus egyházak pedofilügyeiben!:

    http://24.hu/Belfold/2011/04/13/vallashaboru-oroshazan-ujabb-reszletek-pedofilugyben/

    http://mno.hu/film/egy-botrany-reszletei-1329838

    https://www.youtube.com/watch?v=KURtO228KXE

    Cegléden Lizik Zoltán református lelkész mocskos ügyeinek köztudottá válása után -az egyház támogatása mellett- kiszökött Kanadába, és ott folytatja ,,szentéletű” tevékenységét. Ugyancsak Cegléden egy katolikus papot áthelyeztek más területre, mivel idősektől csalta ki, hogy haláluk után mindenüket az egyházra hagyják, és ezt ezután átjátszotta saját tulajdonába. Mit tesz ilyenkor az egyház? Új területre helyezik át a papokat, hátha ott nem tudnak az ügyeikről.

    Benedek pápa a hitlerjugend tagja volt:
    http://hvg.hu/vilag/20050417ratzinger

    A fasiszta pápa titulusai:
    Ezek közé tartozik maga a pápa, azaz atya, Szentatya kifejezés, a pontifex maximus cím, továbbá a Péter apostol utóda, Jézus Krisztus helytartója, az egyház feje titulusok.

    https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1pa_(egyh%C3%A1zf%C5%91)

    Senki által be nem bizonyított tanokért pénzt szedni, ez az egyház. Nem kérünk belőle!

    http://anarchistakkozossege.blog.hu/

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Ezüstérmet szerzett Bogdán Vencel az athéni Kick-box Európakupán

Január 31. és február 3. között rendezték meg Athénban...

Csodával határos módon élte túl a zuhanást egy ceglédi kisfiú

A Blikkben jelent meg cikk a napokban a családról,...

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki autója után kötötte élettársát

A Ceglédi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Egyedi szoftverfejlesztés és folyamatautomatizálás

Manapság már szinte minden vállalatnak szüksége van komplex IT-megoldásokra....

Milyen szabályokat kell betartanunk a hőlégballonos sétarepülés során?

Hőlégballonnal repülni izgalmas kaland. Annak érdekében, hogy minden résztvevő...