7.8 C
Cegléd
2026. február 23. hétfő
spot_img

Vereség az esőben

Újra Albertirsán lépett pályára a csapat, ezúttal a tabellán és térképen is „szomszédos” Szolnok ellen, ráadásul egy ceglédivel a Szolnokiak kezdőcsapatában.

Jól kezdtük a mérkőzést, ugyan az első 10 percben helyzetet egyik csapatnak sem sikerült kialakítania, de veszélyes támadásokat tudtunk vezetni, míg a Szolnoknak csak pontrúgásokból adódott lehetősége.

A 12. percben aztán egy mély beadásunk csattant a szolnoki kapu felsőlécén. Ezután a 38. percig szintén váltakozva voltak lehetőségek a két csapat előtt, komolyabb helyzetünk azonban továbbra is csak nekünk volt.

img_3131

De a 38. percben gyakorlatilag a semmiből a Szolnok megszerezte a vezetést, amit az egyre csak szakadó esőben már nem sikerült kiegyenlítenünk, így 0:1-es hátránnyal vonulhattunk az öltözőbe.

A félidőben csereként beállt Albert Ádám, aki új lendületet vitt a csapatba, aminek eredményeként az első 2 percben két nagy lehetőség is adódott a mieink elől, de először Szabó maradt le az Albert – Tóth összejáték utáni beadásról, majd Csordás lőtt mellé 23 méterről.

A második félidőben ez után is teljes erőbedobással próbálkozott a csapat, megvoltak a lehetőségeink, a 65. percben egy szöglet utáni kavarodás során többször is a kapu felé rúgtuk, fejeltük a labdát, de végül a gólvonalról tisztázni tudtak a vendégek.

A mérkőzés utolsó szakaszában Tóth volt nagyon aktív a mieink közül, mellé és a kapusba is rúgta 1-1 alkalommal a labdát, majd egy gyönyörű lövést védett óriási bravúrral a vendég kapus. A szolnokiaknak mindössze egy komoly lehetősége volt a második félidőben, az viszont ordító, de ziccerben Horváth óriásit védett lábbal.

A mérkőzés végül 0:1-es vendég győzelemmel zárult. Most következik a válogatott szünet, aztán folytatás a Pancho Arénában a Puskás Akadémia ellen.

cegledfoci.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lopás és rongálás Újvároson

Károly Ferenc önkormányzati képviselő szerint az elmúlt hetekben ismét...

Cegléd építészeti kincsei nyomában

Cegléd építészeti kincseiről, látnivalóiról készült látványos összeállítás a Daibau...

Mentőhelikopter landolt a Losontzi iskola udvarán

Rendkívüli esemény történt hétfőn reggel Cegléden: mentőhelikopter szállt le...

Címeres mezekért küzdöttek

Az U20-as korosztály számára is megkezdődött a válogatási sorozat:...

Végrehajtókra támadt egy apa és a lánya

A Pest Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a Ceglédi Járási...