1.1 C
Cegléd
2025. február 12. szerda
spot_img

A Ferzol a hónap kisvállalkozása

A hónap kisvállalata díjat vehették át a tápiószőlősi Ferzol Lemezmegmunkáló Kft. vezetői Varga Mihály gazdasági minisztertől. A Ferzol Kft. lemezalkatrészek mellett saját fejlesztésű késztermékeket is gyárt, ma már Észak-Amerikától a Távol-Keletig szállítják azokat. A nemzetgazdasági miniszter három új díj alapításával minden hónapban ráirányítja a figyelmet „azokra a gazdasági társaságokra, kis- és középvállalkozásokra, illetve induló, start-up cégekre, amelyek jól példázzák az állam és a magánvállalkozások közös céljainak megvalósításában rejlő lehetőségeket.” – mondta el a miniszter az átadón, majd hozzátette: ”Ismertté kívánom tenni a sikeres vállalkozások társadalmi szerepét, olyan kiemelkedő, követésre érdemes gyakorlatok bemutatásával, amelyek mintául szolgálhatnak további eredményes vállalkozások megvalósításához. A díjak odaítélése azt a célt szolgálja, hogy azok, akik jelentős mértékben hozzájárultak az ország sikeréhez, érezzék és tudják, hogy számíthatnak a Kormány figyelmére, elismerésére és támogatására.

Magyarország szerte azokat a kiváló kezdeményezéseket keressük és ismerjük el ily módon, amelyek sikeres vállalkozói tevékenységük révén hozzájárulnak a foglalkoztatottság növeléséhez, exportunk emelkedéséhez és a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítása révén versenyképességünk javításához.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

DK jelölt

Újabb országgyűlési képviselőjelölt személyére derült fény az immár 14....

Édesanyját bántalmazta

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Szolnokra „igazoltak” a Lőrincz-fivérek

A magyar birkózósport legeredményesebb testvérpárja, Lőrincz Tamás és Lőrincz...

Főispán az alpolgármester választási ügyről

Az alpolgármester választás ügyében is nyilatkozott Dr. Tarnai Richárd...

Új igazgató az Örkényi úti iskolában

Új intézményvezető áll az Örkényi úti iskola élén: Rácz...