1.7 C
Cegléd
2025. március 20. csütörtök
spot_img

A boszorkány válaszol

A november 4-ei számban meglepődve láttam magam, a boszorkányt, ahogy lencsevégre kaptak, miközben nekirepültem a rozsdás póznának. Az olvasói levél írója megfogalmazta, hogy „lehetne vicces, bohókás dolog”, tehát még ő is tudta, hogy a szándék, amiért ezt tettem, kizárólag arra irányult, hogy színt vigyek a szürke hétköznapokba, esetleg mosolyt csaljak az arra járók arcára. (Mint egyes dunántúli falvakban tették pályatársaim, pl. Gödrén vagy Baranyajenőn.) Semmiképpen nem mások bosszantása, megsértése, érzelmeinek felkorbácsolása volt a célom. Mivel mégis így történt, elnézést kérek. Szándékom ellenére az utcában lakók egy részében annyira rossz érzéseket keltettem, annyira megbántottam őket, hogy egyikőjük indulatosan Halloween-ügynöknek titulált és ledobott az oszlopról. Boszi-próbababa testem, így „karrierem” is derékba törött, olvasói levél nélkül sem merészkednék többet a póznára. Derekasan meghajlok a minden ideológia-, kulturális szokás- és társadalmi hovatartozás-mentes dorgálás, kioktatás, szidás súlya alatt.

Mindezek ellenére hiszek a konfliktusok pár emberi szóval történő tompításában, illetve hatalmas energiáink más irányú felhasználásában is, például utcánk boszorkánymentes szépítésében.

A boszorkány gondolatait tolmácsolta: Prinz

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Fellépés az illegális hulladékkezeléssel szemben

Harcot hirdetett az illegális hulladékkezelés ellen Abony. A napokban...

Segítség, segítek!

Előadás az autizmus világnapja alkalmából Az autizmus világnapja alkalmából április...

Állami kitüntetés

A kisparaszti gazdaságok érdekképviseletében végzett több mint 30 éves...

Családi vita Abonyban

Abonyban ünnepelte születésnapját március 7-én este a fiatalember, amikor...

Állami elismerés és Gubody-díj Papp Eleknek

Állami elismerést kapott nemzeti ünnepünk alkalmából Papp Elek fotóművész....