7.3 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Szenvedélye a segítés

morovicserikaTalálkoztak már olyan emberrel, akinek mindig van egy kedves szava, egy jó tanácsa? Tudják, aki ha kipróbál egy új gyógyteát, rögtön ajánlani fogja az ismerőseinek, pedig nem is kap érte jutalékot. Kedves, békeszerető teremtés, akire lehet számítani. Nos, könnyen lehet, hogy ráismernek a leírásból “közös ismerősünkre”, Kisné Verebes Anikóra, aki a ceglédi házigondozási rendszer kidolgozásának egyik aktív résztvevője. Anikóval a segítségnyújtásról beszélgettünk.

Mi az első emléked arról, amikor tudatosan akartál segíteni valakinek?
– Legidősebb gyerekként természetes volt, hogy számítanak rám otthon és szívesen foglalkoztam három kisebb testvéremmel. Ezért aztán nem lepte meg a családomat, amikor ötödikes koromban bejelentettem, hogy ápolónő leszek.
– Komoly tervek voltak, vagy csak gyerekes álmok?
– Komoly álmok! A felvételi jelentkezésnél például nem értettem, miért kell második helyet megjelölni, hisz’ engem csak az egészségügyi iskola vonzott. Szerettem ott tanulni, a gyakorlati tárgyak voltak a kedvenceim: megtudni, hogyan enyhíthető az emberek szenvedése. Az volt a vágyam, hogy pszichiátriai betegekkel és idősekkel foglalkozhassak. Egyrészt nagyon érdekelt, hogy a lelki folyamatok hogyan hatnak az egészségünkre, másrészt bántott, hogy annyi ember él tehetetlenül, kiszolgáltatva. Akkor még nem  sejtettem, hogy ezt a saját bőrömön is meg fogom tapasztalni.
– Hogyhogy?
– 17 éves koromban átestem egy csípőműtéten, ahol az orvosok megoldották a problémámat, de a bal lábam 2 centivel rövidebb lett. Félelmeim voltak, hogy lesz-e családom, lesz-e fiú, akinek tetszek. Azt mondták, maximum egy gyerekem lehet, és többé nem dolgozhatok a szakmámban. Aztán az idő telt és elfogadtam a helyzetet, és miután felépültem, más munka után néztem. Érdekes, hogy fiatalon nem adjuk fel olyan könnyen… Aztán elkezdett bejárni egy fiú abba a büfébe, ahol dolgoztam. Nem olyan volt, mint a többi. Ő sosem kérdezte meg, hogy meddig leszek sánta. Mert voltak, akik emiatt dobtak.
– Ő milyen volt?
– Szerény. Beszélgettünk, autós moziba vitt, aztán összeházasodtunk. Persze nem rögtön! Közben varrodában dolgoztam, cipőgyárban, csupa monoton munkáim voltak, amikben nem tudtam kibontakozni. Később egy tanyán kaptunk munkát, ahonnan végre saját házba költöztünk. Egy komfort nélküli kis házikó volt, ketten tettük rendbe a férjemmel. Aztán jött a kisfiunk, Joci. Nagy csoda volt. Mindazt, amit lehetetlennek hittem, megkaptam. Csak az ápolás hiányzott. Tíz évet hagytam ki az egészségügyben, mert elhittem, hogy képtelen vagyok ellátni a feladataimat a lábam miatt.
– Hogyan tudtál visszatérni a hivatásodba?
– Rádöbbentem, hogy ha bírtam napi 20 km-t biciklizni a tanya, az óvoda  meg a munka között és a földeken dolgozni, akkor a kórházban miért ne tudnék? Bementem, jelentkeztem, felvettek. Senki sem értette, hogy egy rokkant nyugdíjas anyuka, hogy tud lelkesen végigpörögni napi hét órát. De nekem ez könnyű volt. Szerettem. Aztán amikor a munkám megszűnt, és befeküdtem rehabilitációra, nagyon elkeseredtem. Egy hölgy bátorított a kórteremből,  hogy menjek ki a teraszra és imádkozzak! Nem is tudtam, hogy van Isten és hogy lehet hozzá szólni… Kimentem és sírva kértem őt, hogy segítsen.
– Mi történt?
– Fél óra múlva megcsörrent a telefonom és felajánlottak egy idősgondozói állást, de nem is akármilyet: régi, kedves latintanárom, Velkey Imre bácsi ápolója lettem. Életem első imája beindított valamit! Imre bácsi felesége szintén csípőficammal élt, így nagyon sok támogatást kaptam tőle. A házasságunk akkor nehéz időket élt, Kati néni viszont biztatott, hogy tartsak ki és ajándékozzam meg a férjem egy kisbabával.
– De ellenjavalt volt… Ugye?
segites1– Igen, de láttam, hogy mindaz, amitől addig féltem nem igazolódott be és volt előttem egy példakép, úgyhogy ismét Istenhez fordultam: “Kérlek, adj nekünk egy gyönyörű, egészséges kislányt!” Erre volt a válasz Klaudia.
– Mit szólt a férjed?
– Nagyon boldog volt. Azt mondta, kár, hogy nem ikrek. Csak néztem, ahogy ül a kislányom az etetőszékben és elképzeltem mellette a testvérét. Egy év múlva már ott ült mellette Viktor.
– Ahogy hallgatom a történeteidet, azon gondolkodom, vajon milyen álmokat szövögetsz még. Adsz még munkát az égieknek?
– Remélem, hogy igen! A nagyfiammal van egy közös szakmánk: mindketten masszírozunk, a fiam ráadásul kivételesen tehetséges, ez nem csak anyai elfogultság.
– Akkor ez nálatok családi gén. Vagy hagyomány?
– Talán mindkettő. Megvan a gyerekeinkben is a segítő szándék és a férjem nagyon szorgalmas ember. Talán ezért is tudtuk átvészelni a kríziseket…
– Mik a terveid?
– Nagyon szeretnék egy saját vállalkozást indítani. A nagy álmom egy különleges intézmény, ahol az idős emberek testi, lelki, szellemi gondoskodást kapnak. Sosem tudtam elfogadni, hogy az emberek leépülnek öregkorukra. Hiszem, hogy van lehetőség az élettel teli idős korra és én tenni akarok ezért. Bízom benne, hogy kapok hozzá segítséget, mert bár nagy dolgok és emberileg szinte elérhetetlenek, de tudom azt, hogy Istennek minden lehetséges.
Morovics Erika

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...