1.7 C
Cegléd
2025. március 20. csütörtök
spot_img

Bizonyítottak lányaink a válogatottban

images_2014_magyarlaszloEurópa-bajnoki selejtező mérkőzést vívott Portugália ellen a magyar női kosárlabda válogatott Pécsett. A női kosárlabda sport egyik hazai fellegvárában, 2500 néző előtt sikerrel vette az akadályt  a magyar  csapat, biztos 68-44 (22-13,17-12,16-11,13-8) arányú győzelmével.

A válogatottban három VBW CEKK játékos is helyet kapott: Medgyessy Dóra, Nagy-Bujdosó Nóra és Katona Szidónia. A kezdő ötösben kapott helyet, Medgyessy és Nagy-Bujdosó mellett a tíz évvel ezelőtt a CEKK-ben feltünt Krivacsevics Tijana. Jelenleg ő a magyar válogatott legkiemelkedőbb klasszisa, aki a hazai bajnok csapatokban és rendre külföldi klubokban kap szerződést. Tíz évvel ezelőtt a ceglédi kosárlabda sport megerősödésének legtehetségesebb képviselője, az NB I-be akkor feljutó együttes tagja. Édesapja volt Földi Sándor vezetőedző segítője, egyben az utánpótlás vezetőedzője is.

Pécsett Medgyesy Dóra (5) tartva jó formáját a csapat egyik legjobbja volt, őt  szólaltatta meg meccs után  először a TV4 kommentátora.  Nagy-Bujdosó Nóra (5) és Katona Szidónia (3) is jó játékkal és pontokkal járult hozzá a sikerhez.

A  magyar válogatott ezzel a győzelmével nagyon közelkerült az Európa-bajnokságra való kijutás elérésben. Szerdán az élen lévő szlovákok ellen lépnek pályára Pöstyénben, ahol eldől a csoport elsőség és a továbbjutás.

Két csapat jut tovább, jelenleg a magyarok a másodikak.

(Fotó: cegledisport.hu)

Magyar László

 

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Fellépés az illegális hulladékkezeléssel szemben

Harcot hirdetett az illegális hulladékkezelés ellen Abony. A napokban...

Segítség, segítek!

Előadás az autizmus világnapja alkalmából Az autizmus világnapja alkalmából április...

Állami kitüntetés

A kisparaszti gazdaságok érdekképviseletében végzett több mint 30 éves...

Családi vita Abonyban

Abonyban ünnepelte születésnapját március 7-én este a fiatalember, amikor...

Állami elismerés és Gubody-díj Papp Eleknek

Állami elismerést kapott nemzeti ünnepünk alkalmából Papp Elek fotóművész....