1.1 C
Cegléd
2025. február 13. csütörtök
spot_img

Egy gólos vereség a Pancho Arénában

A válogatott szünet után Felcsúton folytatódott a csapat számára az NB II őszi szezonja. A több válogatott játékost is a keretben tudó PAFC ellen nem számíthattunk könnyű mérkőzésre, de fontos lett volna pontot vagy pontokat szerezni.

img_3508A mérkőzés ennek ellenére sajnos nem indult jól, egy eladott labdát váltottak gólra a hazaiak. Szerencsére a gyors gól nem törte össze a csapatot, több ígéretes támadást vezettünk, helyenként talán túlságosan is kitámadtunk és így a PAFC gyors játékosai néhány alkalommal könnyen átjátszották a középpályánkat, amiből 2-3 nagy helyzetet tudtak kialakítani.

A mérkőzés egyik forduló pontja a mérkőzés 42. percében jött el, amikor is Szabó kapott nagy labdát és a kiugratás után egyedül vezethette a hazaiak kapusára a labdát, amit el is tolt mellette, a kapus pedig Szabó lábát ütötte el a labda helyett, de a játékvezető talán az asszisztense közreműködésével nem adott büntetőt.

A második félidő egy gyenge Lencse fejessel kezdődött, de aztán dominálni tudtunk, folyamatosan hajtottuk az ellenfelünket, amit a hazaiak vezetőedzője el is ismert a sajtótájékoztatón. A második játékrészben 15-20 percig nem volt köze a mérkőzéshez a Puskásnak. Szkuncnak, Tóthnak és a 88. percben Baboleknek volt egy-egy veszélyes lövése, Baboleké centikkel kerülte el a kaput, volt olyan része a pályának, ahol gólnak is tűnt. De sajnos nem lett az, így 1:0-s vereséggel indulhatott haza a csapat.

Csapatunk a mai forduló után a 18. helyen áll, 4 ponttal a Cigánd és a SZEOL előtt. Következik a Kisvárda elleni mérkőzés.

img_3340

Krecska János szavai a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón:

Azzal a nem titkolt szándékkal jöttünk a Puskás Akadémia otthonába, hogy kellemetlen perceket okozzunk számukra, ami úgy gondolom, hogy sikerült. Természetesen a realitások talaján állva, figyelembe véve azt, hogy csak két dologban hasonlít a csapat, az egyik az, hogy azonos ligában játszik, a másik, hogy nekik is égető szükségük van a pontra, csakúgy, mint nekünk, csak más-más célból. Nekik a feljutáshoz, nekünk azért, hogy bent maradjunk. Azt gondolom, hogy a játékosaim megfelelő hozzáállásról tettek tanúbizonyságot. Voltak olyan ciklusai a mérkőzésnek természetesen, amikor a Puskás eldönthette volna a mérkőzést, de ha onnan nézzük a találkozót, hogy egy nagyon könnyű gólt ajándékoztunk a hazaiaknak a 4. percben, illetve azt gondolom, hogy egy jogos tizenegyest nem adott meg a játékvezető a 40. percben, így nem lehet elégedett az 1:0-s vereséggel sem, persze tudatában annak, hogy a Puskás jobb csapat nálunk.

cegledfoci.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

DK jelölt

Újabb országgyűlési képviselőjelölt személyére derült fény az immár 14....

Édesanyját bántalmazta

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Szolnokra „igazoltak” a Lőrincz-fivérek

A magyar birkózósport legeredményesebb testvérpárja, Lőrincz Tamás és Lőrincz...

Főispán az alpolgármester választási ügyről

Az alpolgármester választás ügyében is nyilatkozott Dr. Tarnai Richárd...

Új igazgató az Örkényi úti iskolában

Új intézményvezető áll az Örkényi úti iskola élén: Rácz...