5 C
Cegléd
2025. február 12. szerda
spot_img

Igazságtalan vereség a Kisvárda ellen

A 2016-os évben még három bajnoki mérkőzés volt hátra a Kisvárda elleni, utolsó 2016-os hazai találkozó előtt. Az ellenfelek nagyon jó csapatok, akik ellen nem várható könnyű pontszerzés, de nekünk minden pontra szükségünk van, akárki az ellenfél.

Ennek tudatában vágtunk neki a Kisvárda elleni mérkőzésnek, ahol az első helyzet a miénk volt Horváth Bence révén, majd a mezőnyben folyt a játék sokáig. A 14 percben azonban sajnos elaludt a jobb oldalunk, ami révén egy jó beadást fejeltek a kapuba kis szerencsével a vendégek. A labda a kapufáról a gólvonal környékére pattant, ahonnan éppen hogy a vonal mögé, talán a nagy szélnek is köszönhetően.

A gól után még egy nagy lehetősége volt a vendég csapatnak, amit kihagytak, majd mi vettük át a mérkőzés irányítását. Birtokoltuk a labdát, próbáltunk helyzeteket kialakítani, ami néhány alkalommal sikerült is. A 18. percben Szabó ellen szabálytalankodtak a büntetőterületen belül, de nem kaptunk büntetőt, majd a 36. percben Pozsárnak kapott óriási labdát Horváth Bencétől, amivel egyedül vihette a kapusra, de sajnos rosszul döntött és a nagy lehetőségből végül se gól, se helyzet nem lett. Nagyobb helyzet már nem volt, így 1:0-s Kisvárda vezetéssel vonultak a csapatuk az öltözőkbe.

img_4606

A második félidőben aztán felborult a pálya, nálunk volt többet a labda, a Kisvárda ellentámadásból is alig tudott helyzetet kialakítani, egy nagy lehetőség kivételével. Nekünk több veszélyes lövésünk is volt, illetve egy alkalommal nagy kavarodás volt a vendégek büntetőterületén belül, de sajnos abból sem született gól.

Ellentétben a 73. perccel, amikor a semmiből a Kisvárda megszerezte második gólját a mérkőzésen.

Játékosaink ezután sem álltak meg, továbbra is hajtották ellenfelüket, jöttek a helyzetek, majd a csereként beállt Babolek nagyszerű szabadrúgását csúsztatta Szabó a kapuba. Az utolsó percekben is volt még több nagy lehetőségünk, de sajnos nem tudtuk gólra váltani őket, így vereséget szenvedtük idei utolsó hazai mérkőzésünkön.

cegledfoci.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

DK jelölt

Újabb országgyűlési képviselőjelölt személyére derült fény az immár 14....

Édesanyját bántalmazta

A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Szolnokra „igazoltak” a Lőrincz-fivérek

A magyar birkózósport legeredményesebb testvérpárja, Lőrincz Tamás és Lőrincz...

Főispán az alpolgármester választási ügyről

Az alpolgármester választás ügyében is nyilatkozott Dr. Tarnai Richárd...

Új igazgató az Örkényi úti iskolában

Új intézményvezető áll az Örkényi úti iskola élén: Rácz...