20.6 C
Cegléd
2026. július 2. csütörtök
spot_img

Megint nyertek a Cápák

A női kézilabda NB II szombati játéknapján a KSI otthonában lépett pályára a Ceglédi Kék Cápák felnőtt és junior csapata. Egyik korosztálynak sem volt könnyű dolga. A felnőttek mezőnyében a vendéglátóké a legfiatalabb, de képzett és gyors csapat, míg a junioroknál a KSI az egyik bajnok esélyes.

– Igazából azt kaptuk, amire számítottunk, mégis nehéz volt kicsikarni a győzelmet Budapesten. A KSI gyors játékára megtaláltuk a megoldást védekezésben, de támadásban ezúttal többet hibáztunk. Szuper ötlet volt pesti játékvezetőt küldeni egy fővárosi és egy vidéki csapat mérkőzésére, küzdhettünk a sporikkal is. A KSI a végjátékokra mindig rá tud tenni még egy kicsit, de addigra úgy összeállt a védekezésünk, hogy az utolsó 15 percet 7-4-re tudtuk hozni. Az eddigi első Tököl váratlan vereséget szenvedett, így nagyon értékes pontokat szereztünk. A juniorok is óriásit küzdöttek. Egyenrangú partnerei voltunk a bajnoki címre hajtó ellenfelünknek és ha két kulcs játékosunk nem dől ki a sorból, talán még pontokat is tudunk szerezni bravúros játékunk mellé.

felnőtt eredmény:

KSI Kézilabda Akadémia – Ceglédi Kék Cápák 18 – 22 ( 11 – 11 )

Cegléd: Juhász Bernadett, Dr. Zsoldosné Lukács Erzsébet(kapusok), Oláh Henrietta 8/5, Prókai Anett 5, Tóth Adrien 3, Spolmin Roberta 3, Dobos Renáta 2, Tóth Ágnes 1, Német Beáta, Györe Lilla, Imregi Blanka, edző: Jakab László

Budapest, 100 néző, vezette Réti, Szedmák

Az eredmény alakulása: 8.p.: 3-2 , 12.p.: 7-4, 25.p.: 11-8, 45.p.: 15-15, 54.p.: 17-20

Hétméteres: 8/6, ill. 5/5

Kiállítás 4, ill. 6 perc

junior eredmény:

KSI Kézilabda Akadémia – Ceglédi Kék Cápák 23 – 19 ( 13 – 10 )

Cegléd: Farkas Fruzsina, Hornyik Orsolya (kapusok), Fedák Antónia 8/6, Német Beáta 4, Imregi Blanka 3, Ványi Flóra 2, Petrovics Fruzsina 1, Mód Klaudia 1, Nagy Aletta, Rajkort Beatrix, Koncsik Ella, Dúzs Szófia, Asztalos Dóra, Szűcs Noémi, edző: Jakab László

Az eredmény alakulása: 4.p: 1-2, 11p.: 4-5, 21.p.: 9-9, 38.p.: 17-10, 53.p: 20-16

Hétméteres: 4/2, ill. 11/6

Kiállítás: 8, ill. 2 perc

-pézsé-

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...