26.7 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

Meg van az első idegenbeli pont

Minden mérkőzés előtt elmondható számunkra, hogy nagyon fontos lenne a pontszerzés. Ez nem volt másképp a soproni túra előtt sem, de nem ígérkezett könnyű mérkőzés.
Sajnos ezen nem segített a 6. percben bekapott gól, ami után ugyan mérkőzésben maradtunk, de a támadásainkat helyenként jól viszonozták a hazaiak és veszélyes lehetőségeket tudtak kialakítani, de bravúrra nem volt szüksége Horváthnak. A mieink részéről Babolek volt, aki többször veszélyt okozott, hol egy lövéssel, hol egy veszélyes szabadrúgással.
A második félidőben egyre többet tudtuk birtokolni a labdát, percekre fölé tudtunk nőni ellenfelünknek, amit a hazai közönség szórványos füttyel és bekiabálással viszonzott. A második játékrészben Horváthnak mindössze egyszer kellett nagyot védeni, de akkor szerencsére meg is tette, nekünk pedig nem volt annyi és akkora lehetőségünk mint az első félidőben, de egy a védők mögé beívelt labdát végül Szkunc nagyszerűen vágott a kapuba, amivel egyenlíteni tudtunk.
Az utolsó percekben a Sopron megpróbált kiegyenlíteni, de nem tudott veszélyeztetni, így egy ponttal a zsebében indulhatott haza a csapat a hűség városából.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...